Az valami olyasmi fordulat lenne a mai napon, mintha a nappaliban apu testes vörösborának mélázva szürcsölgetését a következő pillanatban felváltaná a hideg, de napsütötte napvilágította teraszon gyors egymásutánban elfogyasztott pálinka-cigi kombó gyors egymásutánban ismételgetése. 

Kár, hogy épp a napokban múlt két éve annak, hogy a legutóbb rágyújtottam. 

Igaza lehet apunak, hogy az első 15-20 évet viszonylag kuvra nehéz kibírni gyútásmentesen, de aztán már...

Na, mindegy. Marad frencs Iggy a mélabús szaxofonnal és klarinéttal megtámogatva. 

Meg a felpörgés szándoka, persze.

Alig várom, hogy Edit hazajöjjön, és megmutassam. Tutti bejövős lesz neki!

Futottak még ezzel a dallal :)

- Kislányom, egyre jobb csaj vagy, látszik, hogy jól érzed magad a bőrödben. Ragyogásod és kisugárzásod rövidesen észreveszik a fiúk is. De én, mint az apád, már ne haragudjál meg érte, de én fenntartom a jogot, hogy, amennyiben olyat fedezek fel a neked szelet csapó srácban, amiről tudom (és tudni fogom, mert pár évvel tapasztaltabb vagyok mint te), szóval ha olyat látok a szemében, a viselkedésében, ami arra utal, hogy téged megbánthat, neked rosszat okozhat, azonnal értesítselek róla. Röviden: eltanácsollak tőle. Persze te ezt nem fogadod majd meg, de később, amikor megszívatott, megcsalt, elhagyott aljas módon, majd jössz hozzám, odabújsz a vállamra, pityeregsz kicsit, és elmondod, hogy igazam volt, kár, hogy nem hittél nekem.

- Szerintem meg anya vállán sírom ki majd magam, aztán meg odamegyek hozzád, és elmesélem neked, hogy dobtam a srácot.

pedig Ő még csak tizenhárom...

Íme, az 52-es főút mellett futó (nem kis túlzással) kerékpárút. Olyannyira használhatatlan, hogy a biciklisek kitapostak maguknak egy keskeny nyomsávot, hogy az eredeti úton tekerve ne harapják el a nyelvüket, ne veressék szét a heréket, ne szoruljon seggbe az ülés. 

A hetényi bicikliút is 97%-a is ehhez hasonló. Csak úgy mondom...

Amúgy észre se vettem, hogy van. Jól elrejtette a méteres gaz. Így aztán nagyon hálás vagyok annak a dévúautós idősödő házaspárnak, akik a főúton való tekerésem közben hátulról úgy rám dudáltak, hogy ijedtemben majdnem  beestem egy kamion alá. Ekkor jöttem rá ugyanis, hogy létezik egy másik alternatíva is. 

Hogy nem muszáj nekem egy román kamion alatt végeznem. Kitörhetem én a nyakam egy kerékpárosoknak speciálisan erre kijelölt helyen is.

Kicsit közelebbről. Ezt hívják úttalan útnak?

Túl vagyunk az éjszakai bevetésen, véget ért a Malom Mozi Maraton. Aztán jól iderímel ez a Pokolgép nóta. Kár lenne tagadni, Kalapács Józsi ütötte bele az első magyar fémlemezt a szívembe.

Gépzene! hehe

Hirtelen ötlettől vezérelve közvéleményt kutattam a Fészen. Találtam is.

A téma: szeretné-e valaki olvasni remek kis önállatrajzi írásaimat, kezdjek-e újra blogolni. Az eredményt nem kell túlmagyarázni. Itt vagyok, ragyogok! 

És bele is csapok, mint Phil a Fucking Hostiléba! 

Kaptam egyszer egy biciglit. Azt hiszem, negyvenre. Gyerekkoromban (értsd: húsz és kicsivel negyven előtt között) azt gondoltam, hogy negyven évesen az ember vagy egy karton jófajta cigit kap ajándékba, vagy egy rekesz jófajta sört, esetleg egy nóném járókeretet. Erre én kaptam egy biciglit Kiccsaládomtól. 

Örültem neki. Nagyon. Sokáig beértem ezzel. Hogy örültem. Elmúltam negyven, ittam a sört a teraszon, cigiztem, simogattam a kutyát, akit Csenki Simonnak hívnak, és örültem a biciglinek. Nagyon. Hogy van nekem. Az első olyan, amit én választottam. Nem apu (jó lesz neked az a lengyel kemping, mondá, mikor én a ruszki négyváltós versenyt néztem ki), nem a nagypapa, aki sitty-sutty össze tudott nekem bármikor rakni egy biciglit az otthon lévő alkatrészekből, konzervdobozokból, gyümölcsös ládákból. Hanem én.

És egyszer úgy adódott, hogy kedvet kaptam a biciglizésre,  Ne kérdezzétek hogy jött, már nem emlékszem. (Nem akarok, na! Mert az úgy volt, hogy letettem a cigit, hogy akkor most egy darabig nem, azóta se, de egyre nehezebb, történt vala ez másfél éve.)

Szóval tekertem , tekertem, és egyre jobban élveztem a dolgot. Biciglivel jártam dolgozni, biciglivel jártam biciglizni... és ma már naponta lenyomok húsz-huszonöt káemmet. 

És tele vagyok élményekkel azóta. 

Azt hiszem, egyelőre elég ennyi, mert most elugrom Gábor baráttal Kecelre, aztán hétre Edithez a Hitchkock díszelőadásának megnyitójára, aztán nyolcra a dógozós moziba, ahol Géúrral nyomunk egy maratoni etapot reggel kilencig. 

Következik: hogyan és miért csuklasztom folyamatosan az útügyi illetékesek jó édes anyukáját, amióta nem csak örülök a biciglinek.

És egy kis csemege, ha már emlegetve volt Anselmo testvér.