A második nyolcadik. Ez a cím. Nem összekeverendő a huszonnyolcadikkal. Az első (blogos leszokás szempontjából első) nyolcadik napom után jött a nagy csend. Bírtam még pár napig, aztán meg nem. És újabb lendületet vettem (olcsóbb, mint egy doboz cigi, hehe), nem szóltam…

Ez a nyócadik nap. Nem ment egyszerűen. Eddig. Sem. 14:12 van. Hol van még a vég-e. Szóval reggel kómásan nuku cigi kívánás. Félkómásan csak egy-két slukk. Kijózanodva: hú, csak egy szál a frissen gőzölgő kávéhoz...Aztán a riliti: öööőőőőőőőőőőőő, nemnemnem! Nem…

Valakinek, aki - valószínűleg kedvesen kérdezte, de ismerem én őt annyira, hogy némi irónia is vegyült abba az egy kérdésébe-, ezt az egyszerű kérdést intézte hozzám: "És mondd, Csabi! Hogy állsz a cigivel?", ezt tudom válaszolni: Kérdésed mellbe vágott.…

Hú, be rég jelentkezetem. Be. Ide. Sok minden történt azóta. Szégyellni való is. Vessetek meg érte nyugodtan! De olyan dolog történt, amitől úgy éreztem, fel vagyok jogosulva arra, hogy - és ezt most legszívesebben olyan icipici betűkkel írnám ide, hogy ne is látszódjon -…

Akár az Audi. Q7. Kúva egy hét volt ez az első.Nem remegnék, de mosmább késő...Ez a nap is csordogál. Vicces volt, amikor beültem a kávézó pultjához, és automatikusan magam elé húztam a hamutálat. Aztán eltoltam. Elutasítottam? A tegnap este durvulása: Asszonyom megkért…