Hú, be rég jelentkezetem. Be. Ide. Sok minden történt azóta. Szégyellni való is. Vessetek meg érte nyugodtan! De olyan dolog történt, amitől úgy éreztem, fel vagyok jogosulva arra, hogy - és ezt most legszívesebben olyan icipici betűkkel írnám ide, hogy ne is látszódjon - megettem egy doboz cigit.
 

Úgy gondoltam, ájja a cigizés akkor, amikor az ember azzal találkozik, hogy egyik munkahelyének (egybe)folyt lentebb! (mer nekem kettő is van, ami bizonyos szempontból több lábon, más szempontból meg fél lábon állást jelent, vagyis több lábon, szokják mondani, arra, hogy stabilabb, több lehetőséget kínáló, hogy ha egyik kidől alólunk, marad még másik, a fél láb meg annyit tesz, hogy ha az ember több lábon próbál állni, akkor tulajdonképpen fél lábbal akár a sírban. Ő is, meg a párja is. (Aki mellesleg szintén két helyen melóz). Sok munka, kevés találkozás, még kevesebb beszélgetés.
 

Érdekesség: minél rövidebb az együtt töltött idő, annál hosszabbak a viták. Két-három nap dühét, kínját és keservét kell néhány percbe belesűríteni, és hozzá vágni a másikhoz.
És a normális szülő teszi mindezt úgy, hogy gyermekei ne érezzék azt, hogy vibrál a levegő. Vagyis mikor? Miután kiteszik őket a sulinál és mielőtt két sarokkal szétriányulnak egymástól munkahelyileg, míg este a gyerekek betusfürdőzik magukat a kádban (mert nagyok már, majdhogynem önállóak, de azért jó velük ott bent lenni, mert amúgy se sokat vannak együtt, de míg ők tusfürdőznek, ki lehet jönni onnan, és egy perc néma vigyázzállást rendelni a nyugalomnak, mert sérelmek gyűltek egész nap, meg azóta is, hogy hazaértek, kicsit még gyűjtögettek egymástól, hogy azért arra az egy percre nehogy ne legyen elég az egész nap sok helyről begyűjött vitaanyag.
A gyors szócsörték után aztán mesét olvasnak (főként anya) a babákoknak, mindenki körbepuszil mindenkit, majd, miután az álommanók hintázni kezdenek pilláikon, jöhet a következő vitamenet. Míg valamelyikük ki nem dől a kimerültségtől. (Max. két perc, tusolással ágybaájulással együtt.)
 

Fentebbi szerves folyt: ... falát, hogy nem tud bemenni dolgozni, és beadja (munkatársaival együtt) a rendkívüli felmondását, amitől aztán elkezd - kötél nélkül - a levegőben lógni, himbálózni, és akkor megeszi azt a bizonyos doboz cigit, csalódást okozva magának, szeretteinek, ismerősöknek és ismeretleneknek. És azt mondja. Ennyi, és nem több, természetesen, és tökön rúgja a kisördögöt, és a tizenvalahanyadik nap után nulláz, és előről kezdi a számlálást. Mert érezte, túl lehet élni cigi nélkül sokmindent. Reggeli kávét, söröket, borokat, fáradtságokat, buszra várásokat, autóból kiszállásokat...

Csak azt nem, még egyelőre, hogy az élet tarkón bassza csapja, olyan erőteljesen, hogy csillagokat lát, a csillagokon ücsörgő, ezer, meg ezer kisördöggel, akik jóízűen pöfékelnek, és mindannyiuk az ő pofájába fújja a füstöt.