"A TV2 Jóban Rosszban című sorozatának Pongrácz Barbarája, Legerszki Krisztina bevallotta: öt éve az egész lakása leégett. A lány szerint egy tűzesetet nehéz feldolgozni, főleg ha az összes emléket és eszmei értéket elégeti a tűz."

Én eddig úgy gondoltam, hogy eszmei értéke egy valaminek van (növénynek, tárgynak, műtárgynak...). Tehát van valami, amit környezete, tulajdonosa, a társadalom egy virtuális értékkel ruház fel. Mondom, értékkel. Mondom, virtuálisan!

Na, az emlék meg még inkább egy megfoghatatlan dolog.

És akkor azt írják a cikk bevezetőjében, hogy elégeti a tűz az összes emléket és eszmei értéket. Aha. Az valóban feldolgozhatatlan. Az olvasó számára. Aki azt gondolja, egy újságíró tisztában van a fogalmakkal.

Amúgy meg a tűz, mely a nagy múltú színésznő emlékeit és eszmei értékeit (biztosan jó sok van neki, ami mások számára is érték lenne, hehe) elpusztította, szerintem a családja számára lett volna feldolgozhatatlan, mert az pontosan azt jelenti, hogy ő maga, az emlékek tulajdonosa - aki eszmei értékekkel ruházta fel dolgait - vált a lángok martalékává.

Ja, igazából ez két kedvenc mondat!

A második fejtődött ki fentebb, de ha megvizsgáljuk az elsőt, az sem kutyafasza semmi:

A bulváros újságírók szeretik így kezdeni a cikkeket (ikszipszilon sztár bevallotta, hogy... megverték, meglopták, meghalt a kutyája...) így ez a rettenetes baromság már igazából fel sem tűnik az olvasóknak:

"Legerszki Krisztina bevallotta: öt éve az egész lakása leégett"

Basszus! Látom magam előtt, amint szegény Krisztina morzsolgatja ökleit, tördeli ujjait, izzad, könnycseppek hullnak alá, miközben kanócok állnak ki a testéből, melyek egy hazugságvizsgálóhoz vannak kötve, mely mellett egy ember ül, aki egyik kezével az 1000 wattos izzóval felszerelt lámpát fordítja a hölgy arcába, a másikkal egy ork nyakörvét szorongatja, aki csak arra vár, hogy a pórázon tartott száz vérfarkast ráengedje...

És akkor, nem tehet mást, bevallja. Nem tehet mást, viszonylag nagy a nyomás, mely törékeny testére, lelkére nehezedik: nekem, öt évvel ezelőtt, leégett a lakásom!

Bassza meg! Ha azt vallja be, hogy épp egy gruppenpartyt tartott a lakásában, ahol füves cigivel gyújtották meg az illatgyertyát, amivel a krekket izzították, mert a kanalat melegítő mécses és öngyújtó foglalt volt, és a buli hevében rossz számot tárcsáztak, így a kigyúrt, korbácsos, bőrszerszámos biszexuális transzvesztita nőimitátor pizzafutárok helyett a rasztás deréktatyis tűzzsonglőr lángnyelők jöttek, és amúgy is mindenki tüzes volt, és az alkoholtól cigánykereket, szikrát, és egyebet hányt, és különben is tök égő volt, hogy nem jött el minden barinő, hát akkor, valami véletlennek köszönhetően, hát kicsit porig égett a lakás... na, azt márt elfogadnám bevallásnak. Vallomásnak. Bevallomásnak.

És akkor még az első mondat valóságtartalmát, és helyes megfogalmazását sem vonnám kétségbe. Mert azért, ott már akkor lehet valami érdekes lelkiállapot...