Na, ezen is túl vagyunk - sóhajt fel az, aki én vagyok. Zöld ernyős sajtótájékoztató lezajlódva. A helyi sajtóorgánumoktól mindenki ott volt, aki számít. A KTV, a Gong Rádió, a Petőfi Népe, a Kecskeméti Lapok, az Alföldi Napló, a Kecskmeméti Est képviselői is megjelentek, meg Jozzy is, a városházától, hogy megnézzék a kiadványt (Jeles Nap-tár 2010), amit Zotyával csináltunk turbótempóban, meghallgassák előadóinkat. Mert szerencsére mindannyian elfogadták meghívásunkat...
így Józsa Kata és Oláh Edit (KIO csapat) mellett érdekes és izgalmas dolgokat mondott a hallgatóságnak Horváth Attila, a Termostar igazgatója, Kurdi Viktor, a Bácsvíz főnöke, Szűcs Laci a Planiból.
Finom volt a répatorta, a sok biodologból készült szendvicske, többen is dicsérték a kiadványt, mellyel oly sokat szenvedtem, úgy tűnt, mindenki elégedett a sajtótájékoztató leszervezésével, a legjobban mégis az esett, amikor Horváth Attila odajött hozzám, és megkérdezte, hogy van a kislányom, meggyógyult-e. Tudniillik, amikor egyik nap déli 12-re hívott be tárgyalni a hétvégi programok sajtózásáról, csak nehezen tudtam megoldani, hogy elmenjek, mert én vigyáztam Macóra. Mondtam, én vagyok itthon a beteg kislányommal, lehetne-e holnap, de nem ért rá. Szerencsére van nekünk nagyon kedves Panna nénink, aki arra a másfél órára szívesen segített nekünk.
Kiegészítés. Kelt március 4-én:
Az, hogy ez a max médialétszám, és hogy a partnerek nem aktivizálták magukat túl megjelenésileg, meg az, hogy pont a KIO legnyagyobb termét sikerült megszerezni, egy egyfajta ütőhangszeres látszatát kelthette (megfejtés: kongás, de éppen ettől, akár ütős bulinak is aposztrofálhatnám. A lényeg, mindenki ott volt, aki számít. Itt a bizonyíték:
Baon:
http://www.baon.hu/galerialp/
http://www.baon.hu/bacs-
Gong Rádió:
http://www.gongradio.hu/?r=33&
Kecskemét város honlapja:
http://kecskemet.hu/?r=701&c=
http://kecskemet.hu/?r=701&c=
Porta Egyesület:
http://portaegyesulet.hu/hun/
Kecskeméti Televízió:
http://kecskemetitv.hu/hun/sa_
Kecskeméti Lapok:
http://kecskemetilapok.hu/hun/
Utolsó kommentek