Na, ezen is túl vagyunk - sóhajt fel az, aki én vagyok. Zöld ernyős sajtótájékoztató lezajlódva. A helyi sajtóorgánumoktól mindenki ott volt, aki számít. A KTV, a Gong Rádió, a Petőfi Népe, a Kecskeméti Lapok, az Alföldi Napló, a Kecskmeméti Est képviselői is megjelentek, meg Jozzy is, a városházától, hogy megnézzék a kiadványt (Jeles Nap-tár 2010), amit Zotyával csináltunk turbótempóban, meghallgassák előadóinkat. Mert szerencsére mindannyian elfogadták meghívásunkat...

így Józsa Kata és Oláh Edit (KIO csapat) mellett érdekes és izgalmas dolgokat mondott a hallgatóságnak Horváth Attila, a Termostar igazgatója, Kurdi Viktor, a Bácsvíz főnöke, Szűcs Laci a Planiból. 

Finom volt a répatorta, a sok biodologból készült szendvicske, többen is dicsérték a kiadványt, mellyel oly sokat szenvedtem, úgy tűnt, mindenki elégedett a sajtótájékoztató leszervezésével, a legjobban mégis az esett, amikor Horváth Attila odajött hozzám, és megkérdezte, hogy van a kislányom, meggyógyult-e. Tudniillik, amikor egyik nap déli 12-re hívott be tárgyalni a hétvégi programok sajtózásáról, csak nehezen tudtam megoldani, hogy elmenjek, mert én vigyáztam Macóra. Mondtam, én vagyok itthon a beteg kislányommal, lehetne-e holnap, de nem ért rá. Szerencsére van nekünk nagyon kedves Panna nénink, aki arra a másfél órára szívesen segített nekünk.

Kiegészítés. Kelt március 4-én:

Az, hogy ez a max médialétszám, és hogy a partnerek nem aktivizálták magukat túl megjelenésileg, meg az, hogy pont a KIO legnyagyobb termét sikerült megszerezni, egy egyfajta ütőhangszeres látszatát kelthette (megfejtés: kongás, de éppen ettől, akár ütős bulinak is aposztrofálhatnám. A lényeg, mindenki ott volt, aki számít. Itt a bizonyíték:

Baon:
http://www.baon.hu/galerialp/37085

http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/energiatakarekos-hetveget-szervez-a-zold-ernyo-klub-290779

Gong Rádió:
http://www.gongradio.hu/?r=33&c=79667

Kecskemét város honlapja:
http://kecskemet.hu/?r=701&c=12784&l=
http://kecskemet.hu/?r=701&c=12783&l=


Porta Egyesület:
http://portaegyesulet.hu/hun/sa_hirek/i_hirek_esemenyek_4/i_marciusi_zold_programok_7718/t_M%C3%A1rciusi%20Z%C3%96LD%20programok/index.html

Kecskeméti Televízió:
http://kecskemetitv.hu/hun/sa_tv/i_kecskemet_2/i_42_millio_a_zold_ernyonek_40563/t_Kecskem%C3%A9t%20-%2042%20milli%C3%B3%20a%20Z%C3%B6ld%20Erny%C5%91nek/index.html

Kecskeméti Lapok:
http://kecskemetilapok.hu/hun/sa_hirek/i_programajanlo_82/i_konferencia_az_energiatakarekossagi_vilagnap_alkal_23248/t_Programaj%C3%A1nl%C3%B3%20-%20Konferencia%20az%20Energiatakar%C3%A9koss%C3%A1gi%20Vil%C3%A1gnap%20alkalm%C3%A1b%C3%B3l/index.html

Szerző: humanick  2010.03.02. 19:58 1 komment

Címkék: média sajtó sajtótájékoztató megjelenések kio zöld ernyő termostar

A bejegyzés trackback címe:

https://csenkids.blog.hu/api/trackback/id/tr371803782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papmanka 2010.03.04. 14:58:36

Hajrá Panna néni! :D
süti beállítások módosítása