Az úgy volt, hogy rettenetesen elkezdtünk tömegsportolni. Vagyis: rávettük a tömeget (ki-ki a maga tömegét), hogy mozduljon, aztán amikor a tömegek tömeget képeztek, beindult a kosárgép (már kettőn túl vagyunk, hehe, és legutóbb rettenetesen boldogok voltunk, mert az első meccsel ellentétben már nem 10, hanem csak 15 perc után akartunk végkimerültségben összecsuklani.

Lassan át is keresztelhetjük az utcánkat Sport utcára. Aztán majd az egész lakóparkot. Sporttelep. És akkor majd a legközelebbi tavaszi utcai bográcspartyn rábeszéljük S.-t (aki nem P. hanem K.), hogy az uniós körforgalom alatt elhelyezkedő pince helyett építsünk uszodás sportcsarnokot!

De nem is erről akartam mesélni, hanem - ahogy azt a cím is mutatja -, hogy pinpangolunk is ám! Már nem csak István meg én. Csatlakozott hozzánk az öltönyös, a festőművész, és a pajkos srác is. Ütöttünk, de nem vágtunk, már 3 alkalommal is.

És közben ittunk. Vörösbort. Nagyon finomakat.Mert inni kell, ha az ember sokat mozog. Én meg eleve úgy szocializálódtam ifjú koromban, hogy pimpangolás közben, bizony, illik inni. Mert amikor apukámmal jártunk a barátaihoz pimpangolni, bizony, ott sem rombolták a szervezetüket a jelenlévő sportolók cukros üdítőkkel.

Igazából a festőművész jellemezte a legjobban: drink-pong. hehe

Így lettem én is olyan, mint Jackie Chan a Részeges karatemesterben. Annál jobb vagyok, minél többet iszom. De annyit nem bírok inni, hogy az öltönyöst és a festőművészt legyőzzem. De nem adom fel!

Kerestem a címadó dalt, de sajnos nem találtam. Viszont egy csomó másik ős-Bikini számra leltem. Ide is teszem közülük azt, amelyik a legjobban passzol a boros témához:

Ki csinál szódát?

Hú, ezt a számot még 12 éves koromban hallottam először. Azt hiszem, B. Tóth László konferálta fel. Vagy Módos Péter a tévében, de bennem már csak a szalgos felvétel maradt meg? Mindegy. Egy szilveszteri műsor volt,felvettük az orsós BRG magnóra, az biztos. 1983-at írtunk - a New Wave, az Új hullám időszaka volt ez. Első emelet Töröm a fejem, meg a Tulipános FanFan kimászik az ablakon (Torma - Mosolyalbum), beszarás volt!

Szerző: humanick  2010.02.03. 19:11 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csenkids.blog.hu/api/trackback/id/tr791727426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása