Érdekes. Másnap van, de nincs másnaposság. Pedig folyt a pia. A pálinka, a sör, a bor. Meg a szó. Összegyűlt a szomszédság.

Az úgy kezdődött, hogy S. (aki nem P., hanem K.) bekiabált az utcáról. Hogy mit csinálok én most éppen... Mondom neki, próbálom megmozgatni azt a pár hektó vizet, amit az imént engedtem a medencébe. Mégpedig olyaténképpen, hogy nekifeszülök az oldalának vállal meg fejjel, miközben az egyik kezemet próbálom alátuszmákolni, hogy elérjem azt a locsolóelosztót, amit alatta felejtettem, mielőtt feltöltöttem az egészet, és az meg épp kezdené már átszúrni a medence alját. Én meg éppen a megelőzésen ügyködök. Bár igazából a megelőzés az lett volna, és ez utólag már sokkal egyszerűbbnek hangzik, hogy egyszerűen nem felejtem alatta. Meg normálisan eligazgatom az alját, és akkor az oldala nem kerül alulra, hogy aztán az abból keletkező gyűrődéseket kelljen úgy kiigazítani, hogy meglegyen a kellő magasság, meg az eredetikag kerek medence elveszítse alakuló tojásdad formáját, miközben a medence lassan teljesen megtelik vízzel. Meg egyébként fűcsomókat hányva, sarat dagasztva, mint egy vakundok, épp próbálok aláfúrni, hogy elérjem azt az elosztót.

Ám mire ezt vázoltam volna S.-nek (aki nem P., hanem K.), ő sürgetni kezdett. Igyekezzél Csabikám - szólott -, kezében egy slaggal, amivel épp az utca porából igyekezett sarat gyártani. Gyere, vedd át a slagot, ne is, inkább hozzál egy másikat, mert ez nem ér el már tovább, mert így nem tudok főzni.

No, mondom magamban, nem értem, miről beszél, mert én még egyszer sem szóltam neki, locsoljon már helyettem, míg én ebédet főzök. Ennek hangot is adtam, rövid, velős kérdések formájában, valahogy így, ilyen sorrendben, jó hangosan, mert ő az utcán állt, én meg az udvar közepén: 

- Milyé?
- Én?
- Minek locsoljak?
- Mé baj, ha porol?
- Mi van?
- Értenem kellene?
- És ha engem nem zavar?
- Kinek?
- Hova?
- Mivel?
- Enyémmel?

Aztán feladtuk.

Telt. múlt az idő, csörög a telefonom. J. volt az (aki V., de nem az ötödik). Hogy S. (aki nem P., hanem K.) mondta, csörögjön rám, hogy este főzés meg ivás lesz e mi utcánkban.

És akkor leesett! Hát nekem rá kellett volna jönnöm, hogy a délutáni megadiskurzus arról szólt, hogy mi, én, meg kiccsaládom részirül mindenki, meg van hívva az esti utcai partira. Aha. És azt is megtudtam, hogy az előző este Z., egy teraszi sörözéskor pendítette meg, hogy másnap legyen össznépi ivászat, S. meg (aki nem P., hanem K.) kitalálta, hogy akkor ő főz egy jó kis birkapörköltet. Csak mindenki vigyen piát.

Vitt is. Ott volt mindenki. (Csak Janka nem, ő barátnős estét tartott.) Az asszonyok és a gyerekek kis ideig bírták, majd folyamatosan léptek le. Volt, aki finoman próbálta rávenni hites urát, hogy ő is csatlakozzék a hazatérő családjához. Persze ezek az akciók nem jártak sikerrel. Így aztán férfiasan folytatódott a sörömünnep. Volt, aki elaludt, volt, aki csak csendben vigyorgott maga elé, volt aki a hallgatólagosságot gyarapította, és voltak, akiknek a nyelve egyre élesebbé vált. De nem volt gáz, mindenki a helyén kezelte a dolgokat, így aztán másnap is vidáman mertünk egymás szemébe nézni.

Volt, aki mesélt (azokról, akik betetőzésképp még elmentek a helyi diszkókocsmába), volt, akinek meséltek (arról, hogyan is került haza), volt, aki úgy érezte, mindenről tud, ami az éjszaka történt a mi utcánkban, és volt, aki felvilágosította, hogy ez bizony nagyon nincs így, de maga a fővilágosító is hasonló cipőben járt, tudta meg megint másoktól.

És ez így van jól. Zajlik az élet a ki kis falunk kis utcájában.

Állítólag pénteken őzet fogunk főzni...