Hát, ez a fű nagy szívás. Fejbevágott. Mert megjelent benne a mostohatesó, a parlagfű. Fejbevágásért cserébe fejlevágás. Gondoltam. Megpörgettem felette párszor a fűnyíró kését. Eredmény: egyre erősödő tő, fű alatt szétterülő levelek. És a krézi gazolás... UV is volt, rendesen, de nem azért, mert megbuktam gazolásból. Átgázoltam a gázos gazoson, és bevettem magam a hűvösbe. Oszt ennyi.

Ezt hallgattam én, mint Egyszemélyes Parlagfűmentesítő Munkacsoport:

Metallica: Seek And Destroy

Most meg, amikor ezeket keírom, az jutott eszembe, hogy be voltam gazolva, amikor tizenhét évesen, 1988. szeptember 12-én hajnalban egyedül jöttem haza Budapestről, életem első Metallica koncertjéről, miközben igazi vidéki kiccsávó lévén nem sokszor tettem ilyet szüleimmel sem, és Kiskőrösről gyalog indultam el Kecelre (mintegy 15 kilométert lábba betervezve, három óra körül, úgy, hogy még aznap reggel Bajára kellett érnem, mert iskola volt). Stoppol a hülyegyerek, aki tizenhat éves volt még este, amikor élete addigi legnagyobb zenei élményét kapta az arcba, és a vonaton lett tizenhét, de így aztán semmiképp se felejti el, nem mintha el lehetne azt felejteni, szóval sétál, be van szarva hajnalban, a legnagyobb sötétségben, hátranéz, és lát két lámpát. Fáradt, nem is lát ki a fejéből, keze oldalt kalimpál, mire észhez tér, egy hatalmas katonai teherautó tornyosul fölé, és egy öblös hang vágja tarkón, arra tér magához, hogy majd' elveszti eszméletét: KUDÁ? - kérdi a Kalocsára menő orosz szovjet sofőr. Kecel. A táváris mutat egy keresztet az ujjaival, hősünk rögtön leveszi, hogy a kereszteződésig (Kiskőrös-Kecel-Kalocsa) elviszik. Még jó, hogy a keresztről nem más jutott eszébe, hiszen akkor nem mászott volna fel hátra a létrán a bazi nagy dobozba. De nem más jutott eszébe, így felmászott. Ha más jutott volna eszébe, és nem mászott volna fel, valószínűsíthető, hogy nem is akart volna hanyatt leesni a meglepetéstől, amikor vagy szász, ez kis túlzás, ki is húzom, attól még lehet hatásos, amit írok nagyon sok világító szempár meredt rá a sötétből. De nem esett le, leült az egyik padra, hogy aztán a kereszteződéstől megtegye azt a maradék jó sok kilométert a hazázukig. Futott? Poroszkált? Téblábolt? Sétált? Rohant? Tépett, mint az őrült, ahogy a cipő talpán kifért? Nem emlékszik. Csak arra, hogy apukája ébreszti, kiviszi a buszhoz, hogy aztán teli szájjal mesélhesse, micsoda élményben volt része tegnap.

Aztán most, hogy ezt leírtam, jutott eszembe, nem tudom, elmondtam-e valaha szüleimnek a teherkocsis részt.

De egy biztos, ahogy akkor gazoltam a hazaúttól, úgy gazolok most attól, mi lesz, ha valamelyik gyerekem tizenévesen bejelenti, elmegy Pestre koncertre, és a hogyjösszhaza kérdésre azt találja válaszolni, hogy biztosanmegoldomneidegeskedjél!

Na, jó. Itt a muzsika: