Az igazi hősök, akik talán még maguk sem hiszik el, hogy életükben azok voltak, úgy tűnik, egymás után mennek el, hogy az égieknek (fent csücsülő főnökségnek, rajongóknak és zenészeknek) nyomják ezután. Március 17-én reggel csatlakozott az égi cirkusz tagságához Gasner János, az Európa Kiadó és a Sziámi egykori gitárosa is. 54 éves volt.
Tavaly július 17-én - 51 évesen - hunyt el Dönci, azaz Dénes József, a Balaton és az Európa Kiadó szólógitárosa, és most Gasner János is itthagyott bennünket.
drMáriás fogalmazza meg az A38-on írt búcsúztatójában a legjobban, ki is volt ő:
"Gasner János különös figura volt. Engem leginkább Iggy Popra emlékeztetett, ahogyan farmernadrágban, fekete bőrkabátban megjelent közöttünk frissen mosott hajjal, cigivel a szájában. Mindig halkan beszélt, magyarázott, s mindig egyfajta éjszakai hangulatot árasztott. A nyolcadik kerületben volt sokáig a stúdiója, ott felvételezett, kevert, hallgatta a zenéket, mintha egy teljesen más világban élt volna, mint mások.
És abban is élt, ami akkor derült ki, amikor kézbe vette a gitárját és a húrok közé csapott. Beszélni tudott a gitárja, hol szólóként sikoltozva, énekelve, szárnyalva és magába zuhanva, hol meg az akkordjaiból sugárzó hatalmas erővel, mintha ereiben nem is vér, hanem a rock halhatatlan energiája, lüktetése, lázadása és örök fiatalsága csordogált volna.
Gasner János hirtelen halála is felfoghatatlan, megemészthetetlen, lesújtó."
Innen üzenem Menyhárt Jenőnek: Vigyázzon magára! Nagy szükség van rá még itt, a pusztulófélben lévő Föld bolygón!
Utolsó kommentek