Borzasztó, ami a magyar zenei életben történik. Hogy egy Dundika slágereket énekel, egy ex-pornós pörgeti a korongokat, és most kiderült, hogy még a Metzker Viki nevű playmate is beállt a pult mögé, hát ez már sokk! De nem minden! Mert robbant a bomba: Márk és managementje kiröhögtette az országot.

Hú, hogy ezt a Metzker Vikit Dj Junior fedezte fel! Nahát, és hűha, ez már aztán valami. Ami ennél is rosszabb, hogy nevezett nőnek Náksi Attila gyárt egy kislemezt, ami meg ennél is rosszabb, 2007-ben a Mahasz díjátadón a dj kategóriában az év felfedezettje volt. Az igénytelenség posványában dagonyászunk zeneileg (is). Esszük (eszi, akinek két anyja van, én ugyan nem!) a sok szart, amit arany tálon (lemezen?) elénk raknak.

Halottam egyszer egy nyilatkozatot, amiben Knapik Tamás (sosem szerettem a Fiesta formációt, zenét) Balázsnak nyilatkozott arról, hogy ők nem vágynak külföldre. Miért is vágynának?! Ugyanúgy, mint más slágergyárosok, ők is nyugatról lopják a trendeket, ötleteket, dallamokat, onnan, ahol ezer, meg ezer ugyanilyen, ugyanolyan zene(kar) működik, százával adják el a lemezeket. Hogyan férne be ezek mellé, miért is kellen egyáltalán beférnie a sok magyar koppintásnak? Elloptuk onnan, aztán eladjuk nekik? Balázs azt mondta erre Tamásnak, bizony, sok ellenséget gyűjtött most - ezzel a kijelentésével - a magyar "szakmából". Lehet, bár nem hallottam visszhangját azóta sem, viszont én becsülöm a fickót. Megmondta, ebből élnek, a pénzért csinálják, nem hazudnak maguknak (meg másoknak sem).

Ezzel aztán ellentétes az, ami ma felröppent: Nem lesz magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon. (Megjegyzem a magam részéről azt sem bánnám, ha egyetlen induló sem lenne, olyannyira igénytelen az egész parádé.) Kiderült, hogy bennünket aztán jól meg lehet vezetni. Adott egy zeneszerző, slágergyáros, a svéd Fiffe Boström, aki állítólag olyanoknak írt zenét (zenét, egy fenét), mint az Ace of Base, a Westlife, az Alcazar (Micsoda "gyönyörűséges" sor...) Ez az ember írt egy dalt a kívülhordós nyakkendős, dzsungelhős, tinilányszívrabló Marknak. Ezt jól be is nevezték a mieink a dalfesztiválra, aztán meg gyorsan visszavonták. Kiderült, hogy "híres" zeneszerzőnk sok évvel ezelőtt már eladta ezt a dalt egy svéd csapatnak. Csak elfelejtett szólni, pedig ő is tudta, az indulás feltétele, hogy korábban nem szerepelhetett nyilvánosan az adott dal. 

Nevetségesek vagyunk, mindenki aláz bennünket, még a zenei piacon is. (vagy magunkat alázzuk itt is, ott is?)

Pedig rengeteg jó zenész és zene van Magyarországon, csak az valahogy perifériára szorul. Hajrá Magyarország! Hajra igénytelenség! Egyétek a maszlagot, mossák az agyatokat simára, nem kell az a sok rece rá, elég, ha a kocsitok peres gumiján van! Ha ügyesen megtanultok szavazni a szarcsináló zenei slágergyárosokra, ügyesek lesztek négyévente az urnáknál is. Mert ti aztán tudjátok, mi a jó...

FIGYELEM! LENTEBB TALÁLHATÓ TARTALOM CSAK RETTENETESEN ERŐS IDEGZETŰEKNEK, VAGY KIZÁRÓLAG 12 ÉVEN ALULIAKNAK, SZÜLŐI FELÜGYELET NÉLKÜL, AJÁNLOTT!

Találós kérdés: Hány hasonlóságot találtok a két dal között?

Ez itt a Mark-féle, a Vigyen a szél:

Ez meg az eredeti, a We became friends: