Rájöttem, én egy igen jó vő (vagy mifene) vagyok. Megmentettem az anyósom életét. Jó, tudom, jobb helyeken ezért nem jár érdemérem, hehe.

Anyósnéni ablakot pucol. Araszol lefelé a konyhaszekrényről, háta mögött, a mélyben a szék, melyről felkapaszkodott a magasba, s melyre most, mondhatni vakon, vissza kíván térni. Nevetve kérdi, aztán jó helyre pakolom -e a lábaimat?

Mire én nem azt mondom, magamban jót röhögve, hogy kicsit még balra Marikanéni, aztán mindenkinek jó lesz... de nem ám! Hanem épp ellenkezőleg: felhívom a figyelmét, hogy lesz szíves mindkét lábával jobb felé irányulni, és akkor elkerüli a zuhanást.

Hát, mondjuk, az lett volna a dráma, ha ő meg anyósvicceken edződött volna, és direkt az ellenkező irányba kezd lefelé tolatni, gondolván, csak át akarom verni...