Elhatároztam, hogy nem dohányzom. Hú, már hányszor... de most mégis, no! Nem leszokom (mondták, akik már túl vannak rajta, hogy olyan nincs), csak nem gyújtok rá. Addig, ameddig csak bírom. Ez a második nap. Volt első is, de nem mertem nyilvánosság elé tárni. Mert egyáltalán nem biztos, hogy sikerül sokáig kibírni. Igyekszem.
Igazából nem ez az első. Volt már fél év is (asszem kétszer), meg hosszabb-rövidebb idők. Mondhatni, ennél csak hosszabbak voltak idáig. hehe
 

Sokat gondolkoztam ám, hogy akkor teszek-e jót, ha nem gondolok rá, vagy akkor, ha nem terelek gondolatot, mint oly gyakran füstgomolyt, hanem mindig írok valamit, ha eszembe jut, hogy rágyújtanék. Mint például most is. Aztán kicsit kaotikusnak tűnhet majd a szóömleny, de egyszer csak össze fog állani egy egységes egésszé. Hú, ez aztán optimista hozzáállás. Mert, ha most itt arcoskodok, hogy nem gyújtok rá sokáig, aztán meg közben dehogyisnem (és amilyen a neveltetésem, ezt még be is vallom, mert hazudni azt nem tudok, köszi anyu-apu, de télleg), jól el is húzhatok. Ironkodva-pironkodva. Mindegy. Megpróbálom. Aztán, ha megy, tele tűzgélem cigis élményekkel, hogy milyen is volt, akkor, amikor imádtam dohányozni. A múltidő nem annyira állja meg a helyét itten, és asszem nem jelent jót a jövő tekintetében, de soha nem fogja megállni. És ez lehet az alapvető probléma abbahagyásilag: hogy én szeretek cigizni.
 

Lehet, sokak (mindenki?) számára csak nyekergésnek tűnhet ez az egész, biztos legyintenek is rá, ugyammmá...
 

De, ha belegondolok, mert az utóbbi években nem mertem belegondolni, de bezzeg az 1.-2. évben, hogy még csak 1-2 éve dohányzom, debezzeg vannak olyan, velem egykora ismerőseim, akik 11-12. évnél tartottak már akkor, hogy az ő tüdejük az enyémhez képest...
 

Aztán teltek az évek. És egyre inkább nem akartam belegondolni, mióta is van ez a cigitéma.
Na, kiszámítolom gyors. 1990. június vagy július. 18 éve. Nagykorú lett a dohányzásom. Mondhatnám, Isten éltesse sokáig! De akkor a számra csapnék, de nem a tizennyolcasra, a sajátomra. Melynek sarkában, a balban, bár jobb kezes vagyok, de ballal cigizek, hamuzok, és ezt nem tudom, hogy jött, de így alakult.
 

De azt tudom, arra határozottan emlékszem, hogyan szoktam rá. Azt soha nem felejtem el.
 

De az majd egy következő cigi helyetti klaviatúraütlegelés eredménye lesz.