Ma, ezen a hideg, téli napon, pont került a kérdőjel aljára. Mely által a kérdőjel eddig görnyedten biggyeszkedő teteje meg eltűnt. A kérdés válasszá vált.

Akkor végül is nem a Jézuska hozza az ajándékot?
Akkor végül is nem a Jézuska hozza az ajándékot.

Ott volt ez a levegőben már szenteste is, amikor az Edit által a nappali egyik karnisán elrejtett csengettyű megszólalt. Ügyesen megoldotta, az tény. A csengettyűtől az étkező karnisáig megbúvó madzag láthatatlan maradt. Aztán csak annyi kellett, hogy megigazította a a függönyt az étkezőben, és megszólalt a nappaliban, a karácsonyfa felett, a csengettyű.

Már akkor is cinkosan mosolyogtak. De nem szóltak semmit.

Aztán, amikor pár napra rá találtak néhány csomagolópapírt, ami ugyanolyan volt, mint az ajándékokat borítók, már szóvá tették. Látszólag elfogadták a magyarázkodásunkat.

Rejtett csengő + azonos csomagolók = ki nem mondott kérdések.

Aztán ma, amikor a karácsonyra kapott egyik társassal játszottunk a nappaliban, Janka hátra dőlt, felnézett a csengőre, és kimondta:

- Hát, még mindig ott van a csengettyűtök.

- És ha nem a miénk?

- És a csomagolópapírok, amiket megtaláltunk?

- És akkor most mi a következtetés a dolgok ilyetén állásából kifolyólag?

És akkor kimondatott:

- Nem a Jézuska hozza az ajándékokat, hanem tőletek kapjuk. Persze így is nagyon jó.

Történt vala mindez január 30-án, egy hideg vasárnapi napon.

Mindenki megnyugodott. Bennem már csak egy kérdés dolgozik: akkor mi van a Mikulással? Mert róla nem esett szó.

De az is a levegőben lóg már (nem a Miki, hanem a válasz), ha belegondolok, hogy legutóbb már csak nevettek, amikor egy tré, műszakállas, álruhás Mikulást láttak. "Na, megint egy álmikulás". De úgy érezték (éreztették velünk?), hogy tudják, van igazi is. Csak most nem az jött. De éjszaka, míg alszanak...

Csak akkor most azt nem tudom eldönteni, ki ver át kit?

Lassan már olyan ez a blog, mintegy gasztrobotanikus kert. Pedig nem az. Okés, hogy próbálok eldicsekedni azzal, amit készítek, de van két olyan készítményem (nyünk), akikről mostanában nem sok szó esett. A Babákok. A legédesebbek, leggyönyörűbbek, legtökéletesebbek...

A tegnapi kosarazás után nem ültünk be a Pikádóba levezető edzés tartani*, így időben hazaértem, és még elkaptam őket elalvás előtt.

Kulcsszavak elalváshoz:

Janka:

FELMÁSZIL: mássz fel hozzám az ágyra (galériás, létrás ágy), szeretgessük meg egymást

LÁBSIMI: ha lemásztál, mielőtt kilépsz a szobámból, simogasd meg a lábam. Mindkettőt! De ne csikizz!

HÉLIUM PUSZI: levegőbe cuppantás jó hosszan. Különböző formái léteznek, mindig változó. Olyan egyszerűektől indul, mint a szív alakú, gömb alakú, aztán odáig fejlődött, hogy pl. úszómedence alakú, benne az egész család + boldogult Füsti Pisti cica.

Csongi:

- IDEBUJIL: jelentése: feküdj ide mellém, szeretgessük meg egymást, mielőtt elalszom

- VENDÉGSÉG: bújj be a takaróm alá, a jó melegbe, én meg betakarlak, hogy ne lógjon ki a lábad se!

*Levezető edzés a Pikádóban:

Az úgy kezdődött, hogy a héttől nyolcig szaladgálás és labda palánkhoz való vágdosása után beültünk egy sörre nevezett kultúrintézménybe. Aztán ezt a jó szokásunkat megtartottuk. És továbbfejlesztettük. Már két sörnél tartunk. Miáltal a hazamenés ideje kitolódott. Fél tíz körülre. Amikor már mindenki alszik.

Beszéltük is, mi lesz akkor, amikor majd tavasz lesz, meg terasz, meg jó idő. Akkor majd hány sör gurul le? És meddig tolódik a levezető edzés? És meddig tolerálják otthon?

Na, tegnap este elkészítettem a mai ebédet. Hát, én már ilyen vagyok, rákattantam a megörökítésre.

Az neki a neve, ami a címben szerepel: Vegaszerű brokkolis rakottas, kis sonkadarabkákkal.

Így néz ki:

A címe a fantázianeve annak, amit legutóbb sütöttem. Jó mi? Az úgy volt, hogy Edit mondta, van még kis comb, amit nem használt fel a gyapjas husihoz. Csinálnék-e belőle valamit. Naná! Irány a bolt, vettem rudacskákat, gombákat, cukkinit, salátadarálékot (értsd: olyan jégsalátás-káposztás-répás vagy milyen bizgere előre csomagolva és darabolva, illetve fordítva, a hűtőpultból a lusták számára), meg egy kis doboz joghurtot, paprika volt még múltkorról.

Itthon bepácoltam gyors a husit, bekevertem a jogit a salátával meg kis fűszerrel, és bevágtam őket a hűtőbe.

Este, mikor megérkezett Kiccsaládom részirül mindenki, és megvacsoráztattam őket melegszendviccsel, nekiestem a másnapi ebédnek. Felfűztem mindent a rudacskákra, beizzítottam új barátomat, a villanygrillt, és hajrá!

Mikor Cson meglátta a sütés előtt álló rudas husikat, ennyit mondott:

"Nagyon jól néz ki, de az illata alapján ez inkább valami felnőtteknek való étel lehet, így aztán ha elkészül, biztos nem fogok belőle kérni. De ha majd én is felnőtt leszek, szerintem majd én is szeretni fogom."

Imádom, megzabálom ezt a kölket!

Így nézett ki előkészítve:

Aztán így:

(Zárójeles megjegyzés: ha nem csuktam volna rá a tetejét, utána nem kellett volna az első adagról levágni a kissé feketére sült részeket)

Félelmetes cikket olvastam a Quarton. Palotai Zsoltot kérdezték a West-Balkán ügy kapcsán. Hát, ha valaki, akkor ő illetékes. Minden téren. És a leghitelesebb azok közül, akik eddig megszólaltak. Egy dj az éjszakai életből, egy tinédzser lány édesapja, kívülről-belülről, lentről és fentről ismeri azt a szubkultúrát. Több mint két évtizede nyomja, sok mindent látott már. De ilyet nem! És még azt is tudja, mi vezetett a tragédiához. Ha ő mondja, én elhiszem. És nem csak azért, mert akkor ott volt...

Először arra gondoltam, idézek a cikkből néhány gondolatot.

Így:

"Nagyjából a '89 után születetteknél kezdődött az, hogy megjelent egy korábban egyáltalán nem tapasztalható generációs szakadék: ami régebben fiatalok és felnőttek között volt, az most fiatal és fiatal között van. A huszonévesek fényévekre vannak a tizenévesektől, és nincs keveredés, ami pedig régebben természetes volt. Akkor a fiatalabbak örülhettek, hogy egyáltalán ott lehettek. Most? Örülhetünk, hogy egyáltalán ott lehetünk."

 Meg így:

"Szóval nagyon gyorsan lesznek kamaszok, viszont nagyon későn felnőttek, elnyúlhatnak a tinédzserévek akár tíz-tizenöt évig is. Spiró Györggyel olvastam egy interjút, aki az ELTE-n tanít, és pontosan erről mesélt. Ha régen bement egy előadóba, nőket és férfiakat látott. Most meg gyerekeket. Aztán hogy mikor lesznek önellátóak? Van úgy, hogy csak harminc fölött."

Mert hosszú a cikk.

De aztán rájöttem, gyakorlatilag az egészet ideidézgetném. Mert minden mondata fontos. Nagyon fontos.

Így aztán inkább belinkelem ide:

"Mint amikor a Titanic süllyedt." Palotai Zsolt a West-Balkán ügyéről és következményeiről