Ilyen még nem volt 1999. február 1. óta, mióta mozis vagyok. Gép nélkül töltöttem munkaidőm nagy részét. Előző éjfélkor kikapcsoltam, másnap (tegnap) fél tizenkettőkor be. Illetve nem. Csak volna. Szerviz, elszállítás, várakozás. Bosszantó volt, nem szoktam én ehhez hozzá, hogy csak az üres monitort bámulom. Amikor kicsit nem figyeltem oda, reflexből feltettem rá a lábam. Amikor talpam a szőnyegre huppant, leesett a tantusz. Hogy nincs ott. Volt, hogy az egeret megmozgattam, hogy visszajöjjön a kép. Nem jött. Mert nem volt gép. Géptelen voltam koncentrálni. Kiderült, mindenhez kell. Elolvastam egy újságot, várakoztam, elintéztem egyéb, nem irodához kötött dolgaimat, és vártam.

És este nyolc körül újra felbőgött a gép! És akkor igyekeztem mindent bepótolni, ami elmaradt...

Mai termésem itthonról: két malmos PR, és egy délmagyaros csokis anyag. Azt hiszem, holnap reggel azzal nyit a lap. Elején tetején. Várom. Remélem, mások is. Új rovatom második anyagom lesz. Izgulós vagyok.

Jó kis hétvége volt ez. Is. Most, hogy önszántamon kívül 3, három, HÁROM egymás utáni hétvégén nem vagyok mozis (kaptam, ilyen még nem volt, de nem azért adta ő, aki adta, mert kedvel, csak kellett neki február utolsó két hétvégéje szabadnak, így ez igazából csak addig öröm, amíg nem jön a hónap utolsó két hétvégéje, és a következő hónap elsője, amikor meg majd jól ledolgozhatok hármat egymás után - ráadásul kettő már le is telt a nemdolgozósokból, sajna), szóval otthon voltam kiccsaládommal. Az előző hétvége csendes volt, nyugalmas, közösen főzőcskézős, pihizős, ebéd után alvós (nekem, legalábbis), de az a mostani túl tett rajta. Nem annyira pihizős, mint vidám volt. És nagyszerű!

Szombaton barátinkkal baboztunk. És ettünk, ittunk finomakat.

Nagyon jó volt!

Vasárnap jött Julika (az én egyik nagyon kedves nagynéném) és Tesó (aki az én legkedvesebb tesóm). Megebédeltünk, aztán társasoztunk. Hiszen ez egy ilyen társas hétvége volt.

A lemmingesnél én süllyedtem el elsőnek, betonnal a lábaimon, a kleopátrásnál meg Julit falták fel a krokodilok.

A tegnapi szabadnapon elég zúzósra sikeredett. Hat körüli kelés, gép bekapcs, írás indul! Először megírtam 2 kis anyagot az Indiai Estről azon partnerek helyett, akik nem tudtak eljönni. Aztán megírtam 3 ajánlót a Kecskeméti Estbe, 2 ajánlót a Szolnoki Estbe, és mindennek betetőzéseként 1 cikket a Délmagyarnak.

Reggel azt terveztem, hogy délben bemegyek a városba intézni az egyéb dolgaimat, aztán hatkor, edzés után hazahozom a Babákokat.

Írtam.

Délben azt terveztem, hogy kettő körül bemegyek a városba intézni az egyéb dolgaimat, aztán hatkor, edzés után hazahozom a Babákokat.

Írtam.

Kettő körül azt terveztem, hogy négy körül mindenképp indulok, bemegyek a városba intézni az egyéb dolgaimat, aztán hatkor, edzés után hazahozom a Babákokat.

Írtam.

Négy körül azt terveztem, hogy fél öt körül bemegyek a városba aztán hatkor, edzés után hazahozom a Babákokat.

Írtam.

Öt óra öt perckor rádöbbentem, hogy ha nem indulok azonnal, lekésem az utolsó buszt, amivel még időben beérhetek. És akkor meg már minek is indulok...

Hat negyvenkor már itthon is voltunk.

Hat ötvenkor elmentünk kosarazni.

Nyolc negyvenkor megérkeztem.

Kilenckor már írtam. Kis módosítás főnöki kérésre a délmagyaros cikkben, és az új rovatom nevének kitalálása.

Tizenegykor ágyikó, hatkor kelés.

Ma mozi van. Éjfélig.

De boldog vagyok, hogy - bár február 1. óta dolgozom a Délmagyar kecskeméti részlegénél, mára már lett egy saját rovatom is.

Az neki a neve, hogy: Csenki és a csokigyár.

És itt az első írás beléje:

Keserű csoki: begurulás a parkolóba(n)

Örömmel jelentem, hogy eddigi munkáim mellé (mozi manager, Zöld ernyő projekt sajtósa, Malom Központ péercikk-írója, Kecskeméti Est ajánlóírója) mellé csatlakozott egy új munka - vagy én csatlakoztam bele egy új munkába? -, a Délmagyar.hu kecskeméti csapatának tagja lettem.

Ma jelent meg az első írásom.

Itt van:

Első írásom a Délmagyaron (www.delmagyar.hu/kecskemet)