Félelmetes cikket olvastam a Quarton. Palotai Zsoltot kérdezték a West-Balkán ügy kapcsán. Hát, ha valaki, akkor ő illetékes. Minden téren. És a leghitelesebb azok közül, akik eddig megszólaltak. Egy dj az éjszakai életből, egy tinédzser lány édesapja, kívülről-belülről, lentről és fentről ismeri azt a szubkultúrát. Több mint két évtizede nyomja, sok mindent látott már. De ilyet nem! És még azt is tudja, mi vezetett a tragédiához. Ha ő mondja, én elhiszem. És nem csak azért, mert akkor ott volt...

Először arra gondoltam, idézek a cikkből néhány gondolatot.

Így:

"Nagyjából a '89 után születetteknél kezdődött az, hogy megjelent egy korábban egyáltalán nem tapasztalható generációs szakadék: ami régebben fiatalok és felnőttek között volt, az most fiatal és fiatal között van. A huszonévesek fényévekre vannak a tizenévesektől, és nincs keveredés, ami pedig régebben természetes volt. Akkor a fiatalabbak örülhettek, hogy egyáltalán ott lehettek. Most? Örülhetünk, hogy egyáltalán ott lehetünk."

 Meg így:

"Szóval nagyon gyorsan lesznek kamaszok, viszont nagyon későn felnőttek, elnyúlhatnak a tinédzserévek akár tíz-tizenöt évig is. Spiró Györggyel olvastam egy interjút, aki az ELTE-n tanít, és pontosan erről mesélt. Ha régen bement egy előadóba, nőket és férfiakat látott. Most meg gyerekeket. Aztán hogy mikor lesznek önellátóak? Van úgy, hogy csak harminc fölött."

Mert hosszú a cikk.

De aztán rájöttem, gyakorlatilag az egészet ideidézgetném. Mert minden mondata fontos. Nagyon fontos.

Így aztán inkább belinkelem ide:

"Mint amikor a Titanic süllyedt." Palotai Zsolt a West-Balkán ügyéről és következményeiről

Szerző: humanick  2011.01.26. 21:28 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csenkids.blog.hu/api/trackback/id/tr1005361949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása