Ma, ezen a hideg, téli napon, pont került a kérdőjel aljára. Mely által a kérdőjel eddig görnyedten biggyeszkedő teteje meg eltűnt. A kérdés válasszá vált.

Akkor végül is nem a Jézuska hozza az ajándékot?
Akkor végül is nem a Jézuska hozza az ajándékot.

Ott volt ez a levegőben már szenteste is, amikor az Edit által a nappali egyik karnisán elrejtett csengettyű megszólalt. Ügyesen megoldotta, az tény. A csengettyűtől az étkező karnisáig megbúvó madzag láthatatlan maradt. Aztán csak annyi kellett, hogy megigazította a a függönyt az étkezőben, és megszólalt a nappaliban, a karácsonyfa felett, a csengettyű.

Már akkor is cinkosan mosolyogtak. De nem szóltak semmit.

Aztán, amikor pár napra rá találtak néhány csomagolópapírt, ami ugyanolyan volt, mint az ajándékokat borítók, már szóvá tették. Látszólag elfogadták a magyarázkodásunkat.

Rejtett csengő + azonos csomagolók = ki nem mondott kérdések.

Aztán ma, amikor a karácsonyra kapott egyik társassal játszottunk a nappaliban, Janka hátra dőlt, felnézett a csengőre, és kimondta:

- Hát, még mindig ott van a csengettyűtök.

- És ha nem a miénk?

- És a csomagolópapírok, amiket megtaláltunk?

- És akkor most mi a következtetés a dolgok ilyetén állásából kifolyólag?

És akkor kimondatott:

- Nem a Jézuska hozza az ajándékokat, hanem tőletek kapjuk. Persze így is nagyon jó.

Történt vala mindez január 30-án, egy hideg vasárnapi napon.

Mindenki megnyugodott. Bennem már csak egy kérdés dolgozik: akkor mi van a Mikulással? Mert róla nem esett szó.

De az is a levegőben lóg már (nem a Miki, hanem a válasz), ha belegondolok, hogy legutóbb már csak nevettek, amikor egy tré, műszakállas, álruhás Mikulást láttak. "Na, megint egy álmikulás". De úgy érezték (éreztették velünk?), hogy tudják, van igazi is. Csak most nem az jött. De éjszaka, míg alszanak...

Csak akkor most azt nem tudom eldönteni, ki ver át kit?