Tegnap elindultunk kiccsaládilag, hogy vásároljunk néhány növénykét a kertbe. Aztán, mielőtt elértük volna a Juniperus Kertészetet, Edit gondolt egyet, és felvetette, mi lenne, ha beugranánk a "Zsibire". Az egy piac, amiről sok ismerősöm azt mondja, hogy tele van érdekes dolgokkal. Az én utolsó emlékem az, amikor kábé 10 éve ott jártunk Edittel, és én öt perc után mondtam neki, hogy megvárom a szélén, nézelődjön nyugodtan. Aztán tíz perc után utána eredtem, hogy akár mehetnénk is. Nem az én világom, no.

De tegnap elhatároztam, hogy aznap nem mondok ellent... Semminek. rendes embercsávó férj leszek. Így kötöttünk ki a piacon. Az első öt perc után megint éreztem, a pálya szélére kellene állnom. De, mivel az első (és eleddig utolsó) piacozásunk óta már van két tündér gyerekünk, nem álltam meg. A női szekció balra el, mi meg jobbra indultunk. Röhögcséltünk Csonnal, néztük a sok fura arcot, akik fura dolgokat árulnak. Elképzeltem, mikor ezek az alakok meglepik a német roncstelepeket, és egymást ölik egy rozzant nóném magnóért, kerékpárért, számítógépházért...

Aztán egyszer csak felcsillant a szemem. A szemünk. Mert egy normális kinézetű két ember előtt megláttunk egy gitárt. Egy elektroakuasztikus Ibanezt. Cson ugrált örömében, vegyük meg! vegyük meg! - kiáltozta. Megkerestük a csajokat, hogy anyával beszéljünk a tranzakcióról. Azt mondta, ha alkudunk, mehet. Janka is nagyon boldog volt. Alkudtunk, sikerült, megvettük.

Hazafelé azt magyaráztuk nekik, hogy azért nem annyira egyszerű dolog megtanulni gitározni, mint azt hiszik. Nem baj, majd gyakorolunk, mondták csillogó szemekkel.

Hazaértünk, nekiveselkedtek. Leírtam nekik a C-dúrt, megmutattam, hogy kell lefogni a hangokat. Janka kezdte. 3 perc után fájt az ujja, minden baja volt. Cson másfél percig bírta. Ejnyéztünk anyával, mondtuk, ez nem így megy. Visszaültek, próbálgatták. Aztán jöttek, mentek, játszottak, néha leült valamelyik, pengetett, szólt, ha nem ment. Mi meg örültünk. Hogy örülnek.

Már csak az a kérdés, meddig tart a lendület.

Tőlem csak az alapokat (a nagyon alapokat) tudják megtanulni, miközben én, a Guitar Herold (átmenet a Guitar Hero és Humor Herold között) próbálok nagyon gyorsan fejlődni, hogy mindig előttük járjak pár lépéssel, és tudjanak büszkülni, hogy apától aztán lehet tanulni.

Edit azt mondta, az első, amit meg kell tanulnom, Eric Claptontól a Layla. Aha, kezdjünk a "Lassúkezű"-vel. Nem nagy ügy. hehe