Kéremkéremkérem!

Aki olvassa, küldjön a gyerekeimnek fát, téglát, kerítést, tehenet ne, az már van, meg madáretetőt se, az is van, de egyébként minden jöhet, mehet nekik! Otthon mozi álnéven működnek...

Az úgy volt, hogy gyanútlanul ültem a moziban, tettem a dolgom, hiába volt vasárnap, volt belőle elég, és megcsörrent a telefonom:

- Apa, küldj egy fát, légyszíves!

Mivan, kérdeztem, karikás szemem kerekedett, hangom elcsuklott, szegényekkel mi történhetett, gondoltam, bolondgombát ebédeltek, vagy mi, és tornázott az agyam, de nem tudtam dekódolni az üzenetet.

Aztán arra jutottam, egy egyszerű kérdés formájában megfogalmazom a feltoluló gondolatok hadát: 

- Mi van? 

És akkor náluk volt a labda beszédileg, és mondták, mondták, mondták... hogy a Facebookon van a Farmville játék, és hogy most ők abban vannak benne, és kertet építenek, és gazdálkodnak. És jajj de jó dolog ez! Ültetünk, termelünk, eladjuk, lesz pénzünk... És mivel nekem is van olyanom (aha, amikor regisztráltam a Facebookon, rögtön elárasztottak a felkérések játékra, barátkozásra, csatlakozásra, jarongásra...) aha, aztán gyűltek, gyűltek, gyűltek, és amikor ritkán beléptem, ezer ilyen-olyan felkérés fogadott, és rájöttem, hogy akik küldték, biztos szomorúak, hogy nem fogadtam el, így elfgadtam mindet, ami csak ott volt. És így lettem farmer. Paraszt. De nem büdös paraszt. De sose léptem be a FarmVille játékba.

Egészen vasárnapig...

Érdekes, én is ilyenben nőttem fel, hogy gazdálkodj okosan, és segíts anyuéknak a szőlőben, termessz paradicsomot, ha gitárt akarsz, szedjél meggyet, ha biciklit szeretnél, dolgozz a gyümölcsösben, szedd az almát, kapáld a kumprit, mé kapáltad ki a mogyorótfijam... És nem volt annyira mókás. Jó volt, sokat tanultam belőle, tapasztaltam is eleget, megértettem, hogy a pénzért meg kell dolgozni...de nem volt annyira mókás.

Aztán gyerekeim lettek, akik már annyira városiak, hogy nekik a Farmville nyújtja gazdálkodási élményt. Még azt sem tudom megtenni velük, hogy ellenszenvet ébresszek bennük..., a virtuális növénytermesztőkben a munka iránt. (Csak azért tenném, hogy hozzférjek én is a számítógéphez!)

Ha csinálnám, úgy csinálnám (tapasztalat, de a másik oldalról, az ágyban fekvés felől), hogy kora hajnalban oda ülnék az ágyuk szélére, megsimogatnám a buksijukat, és mondanám, hogy ébresztő drágáim, hasatokra süt a nap, indulni kell a kertbe...

Egyelőre az lenne az eredmény, hogy azonnal ugranának, és megrohamoznák a gépet, bejelentkezének, megfejnék a tehenet, leszednék a zöldséget, gyümölcsöt...

Háháááááá! (Gonoszul vigyorgó hörgés :) De nyári szünetben is ennyire örülnek majd?

Azt hiszem, ezt sosem fogom megtudni, mert akkor lusta leszek korán kelni, hogy teszteljem őket...