A mozi kávézójában összefutottam N-nel, aki egy nagy köteg ánégyes papírköteg fölött görnyedt. Kérdeztem, felelt. Azt mondta, L megkérte, nézze már át a szakdogáját helyesírásilag, stilisztikailag. Beleolvastam... Nem volt könnyű dolga annak az N-nek. L elég korán L felejthette, hogy szakdolgozatot ír. Mondjuk, az első sor után. A téma a magyarországi fürdőkultúra volt. Fürdők, strandok, szűkítve Kecskemétig. És ott ütötte ki a szemem egy érdekes név: Piszkosz Rhétor. Beszartam a röhögéstől. Mert L szerint ez a Piszkosz Rhétor volt az az ember, aki bizánci történetíróként tudósított arról, hogy bizony, Attilának, a hun vezérnek már volt kőből épült fürdője. Hát aztán erről, a fürdőről, a fürdőzési kultúráról, vajh, ki tudna igazabb képet festeni, mint egy Piszkosz Rhétor. Tiszta őrület! Először az jutott eszembe, hogy ezt a nevet L találta ki, és szőtte bele szakdogájába. Mert a Khoszosz Rhétor mégis feltűnőbb lett volna. Bisztosz a Bizánci császár küldte el Piszkoszt, hogy írjon a világ fürdőiről, hátha eszébe jut tesztelni is őket.
De aztán kiderült, csak egy "r" maradt ki szegény történetíró nevéből, akit úgy hívnak: Priszkosz Rhétor.
Címkék: bizánc fürdő fürdőzés piszok történetíró
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek