Mire tegnap a csajok hazaértek, Cson láza már 38,6-ra szökött fel. Kipirult szegénykém, nem volt étvágya, még az estére hagyott rántott sajtját is Jankának adta. Aztán este, hajnalban folytatódott...

Edit rengeteget ment, papírzsepi pótlás, innnivaló, lázmérés folyamatosan. Aztán reggel, mivel Jankának csak fél 11-re kellett menni suliba, a szokásosnál tovább együtt volt a család, mondom, tiszta karácsony! Bevittem, gondoltam, beugrom a moziba, egyeztetem a 3D-s meghívót, meg amit még kell, és gyorsan jövök haza, hogy Edit tudjon menni dolgozni. Mondtam, majd hozok ebédet, ne főzzenek. Egyeztetgetés, írogatás, ebédért rohanás, tankolás, kettőkor már itthon is voltam. Egész úton hazafelé azon gondolkodám, hogy magyarázom majd meg anyósnéninek, hogy nem akartam éhen halasztani, hehe, csak sok volt a dolgom. Ahogy jöttem, Edit ment. Nem is evett. Rohant.

Aztán Cson evés helyett játszott a gépen egy kicsit, én meg nagyon türelmes voltam, nem küldtem el, pedig vártam pár levelet. Meg is lett a gyümölcse: lefeküdt aludni. Szuszákolt a drága, kipirult, de ahogy kijöttem mellőle, ő sem maradt tovább. Nincs étvágya, azt mondja, szédül. Lázmárás, láz, lázcsillapító, csajok haza, Edit el, anyósnénivel a buszhoz. Szerdán volt az utolsó kezelés, reméljük jól bírja a hazautat, meg az otthonlétet. Nem volt könnyű neki sem, nekünk sem, senkinek sem ez az utóbbi fél év, annak is az utolsó másfél hónapja. De szurkolunk neki, hogy erős legyen. Mert mit ér az anyósvicc, anyós nélkül... Amikor egy hullámhosszon voltunk, azért jókat röhögtünk a kínjainkon ám!

Elmentek, Cson meg jött, látott, és telahányta a tenyeremet kekszes kamillateával, aztán abba már nem fért, és a szőnyeget, a fürdőszobáig vezető utat. Azt mondja, nem szeret hányni. Felhívtam a figyelmét eljövendő fiatalkorára, amikor biz' megesik az emberrel, csak nem az infulenzia, meg nem is a gyógyszer, hanem némi nemű alkohol hozza ki belőle a dolgokat. Nem csak a kreativitást, persze, hehe.

Hát itt tartunk. Gyenge, de szerencsére van humorérzéke. Jankával megbeszéltük, biztosan úgy lesz ez a betegségesdi, mint mindig. Ahogy Cson meggyógyul, Jana esik bele. Eddig sosem alakult úgy, hogy a fertőzős dolgokon együtt essenek túl. Egyik beteg lett, nagy nehezen megoldottuk hogy mindig legyen itthon valaki gyógyítás céljából, aztán, mielőtt fellélegezhettünk volna, hogy sikerült kilábalni, kidőlt a másik. Újabb agyalás, ki mikor hova, hova nem...

Hát most az első kanyarnál tartunk.