Fájt, szúrt, nyomott, nem volt jó. Szilveszter óta. Orvos, vérvétel, aztán három hét várakozás után (ma, 28-án) elérkezett a hasi ultrahang időpontja. Ma reggel fél nyolc. Nem sokat aludtam az utóbbi két napban, mert mozis voltam. Éjszaka haza, hajnalban el, délelőtt vissza.

Megúházták a hasamat, de én az elmúlt három hét alatt - volt időm gondolkozni - rájöttem, igazából a gyomorideg volt az okozó. A miértek és hogyanok sok bejegyzéssel előtt már elhangzottak.

Azt mondták, annyi van, hogy zsíros a májam. Diétázzak. Csak nem tudom, azt hogy kell. Jut eszembe, tegnap zsákbamacskáztunk. Jött Zoli egyzacskóval a kezében, és megkínált bennünket. Azt mondta, nyugodtan ehetjük, ápdét egyes. Volt benne mindenféle sok péksütiszerű izé. Vakon nyúltunk bele a zacsiba. Hát, amit én kikaptam, ízetlen volt. Töltetlen ízetlen, sűrűtésztájú croissantszerű. Azt mondja, itt egy édes. Hát, az sem volt az. Gábor és Kriszta is azt mondta, az övéknek sem volt se íze, se bűze. Persze, erről nem Zoli tehet, hanem Norbi. Mert amit ettünk, nem csak ápdétből volt elégtelen, hanem minden egyébből is. És ezt nem a rosszmájúság mondatja velem!

Miután minihedonista módjára két szelet kenyér, torma és néhány gyöngyhagyma kíséretében benyomtam két és fél sültoldalast, elhatároztam, megkérdezem Editet, hogyan kell diétázni, és reménykedek, hogy Norbiétel nélkül is megoldható a dolog. Ha nem, hát inkább egy zsírleszívást választom. A májamról. Az még sem akkora szívás, mint ápdételni.