Három óra alvás néhány óra utazgatás után megérkeztünk haza. Egész úton, sőt, előtte egész nap, de talán egész héten is, azon gondolkoztam, hogy ha Mamiékat felvittem, és visszatértem a kiindulási ponthoz, haza, kiccsaládom köribe, hát én, bizony, lefekszem, és alszom egy hatalmas nagyot.
Aztán nem így történt. Megérkezés, fűnyírás, előkészülés vendégek fogadására. Hiszen grillparty lészen minálunk délben. Jönnek Csabiék. A harmadik típusú Csabiék. (1. típus: Geiger; 2. típus: Adorján, 3. típus: Szabó. Ismerkedési, nem pedig fontossági sorrendben! És van egy negyedik típusú Csabi is, aki ismerkedés szempontjából 1. típusú lenne,sőt, ha ő úgy alakította volna, ahogy nem, hát a fontossági sorrendet is vezetné, hiszen gyerekkori barát, mint Kokó, Zalán, Atti (Isti utánakori, de ő is köztük van). De ő, Majdnem Elsőtípusú Csabi, aki a baráti keresztségben amúgy Nyanya, valahogyan eltávolodott tőlünk. Szerintem szerinte mi, tőle, de szerintem neki ebben nincs igaza. Más értékrenddel bírunk.
Vissza a tárgyhoz:
Pénteken, mit pénteken, egész héten, iszonyatos nagy esők voltak. De az előrejelzők azt mondták, szombattól itt a nyár. Én ezt nem hittem el, amikor még péntek este tízkor is zuhogott, és annyira lehűlt minden, hogy majdnem újra bekapcsoltuk a fűtést (amúgy előtte pár nappal megtörtént az, ami eddig még soha: hogy júniusban! kénytelenek voltunk begyújtani. Basszus...).
Éjfélkor kabátos, didergős hazamotrozás, hajnali fél négykor meg rövidnadrágos-pólós kávéivás a teraszon. Anyám! Valóban megérkezett a nyár.
Mire visszatértünk Pestről, és ez nem volt hosszú idő, kilenc körül már megjöttünk (aki most számolgat visszafelé, hogy ezek négykor indultak, és letették a szüleiket a Délinél, és kilenckor értek vissza, hát akkor ezeket jól félrevezette a Jóska, és nagyon bengák is, azoknak elmondom, hogy a soroksári Auchannál megálltunk, hogy mindenféle dolgokat vásároljunk a kertipartihoz.
A vizeletvisszatartási problémákró szóló történet elmeséléséhez, kérjük, kattintson a következő bejegyzésre!
Ha lesz... hehe
Utolsó kommentek