Május 1-jén összegyűltünk minálunk. A barátokkal. A legjobb barátok egyik részével. Az én ifjúkori barátaimmal, és azok családjaival. Akiket legalább annyira szeretünk, mint Edit ifjúkori barátnőit, és azok családjait. És ami a legszebb: ez a két csapat jól ismeri egymást, és bármikor elegyíthetőek, hiszen jól ismerik egymást. És hasonlatosak is. Honnanjövésben,  hovatartásban, gondolkozásban, témázásban egyaránt. Abban leginkább, hogy mindegyiküket nagyon szeretjük.

Így lehetne csoportosítani a barátainkat:

Keceli barátok, szeghalmi barátok, hetényi (utcabéli) barátok, játszóteres (széchenyivárosi) barátok. Utóbbiakkal néha futunk csak össze (kivéve Csabiékat, akik valamilyen szinten eme halmazból kettőnek a metszetei: Szeghalom-Széchenyiváros, és kivéve Gáborék, akik meg Széchenyiváros-Hetényegyháza). Meg vannak A Geigerék öten. Egyik halmaznak sem tagjai, de jól ismerik a kecelieket, iskolailag, ősbuliilag, töltésileg kapcsolódnak. Őket is annyira bírjuk, mint a többieket. És vannak a munkahelyi barátok (meg ugyanehelyi e********k, de ez nem tartozik ide, mint ahogy ők maguk se).

Egyszerű, nem? Van jó sok jó barátunk, és ez jó. Nagyon jó! És hétvégén itt jártak közülük jó néhányan: Zalánék (2+2), Attiék (2+1; kis Balázs sajnos megbetegedett, nem jött), Istiék (2+2), Kokóék (sajnos most csak 1+1, mert a család nőcijei nem értek rá), meg mi 2+2.

És a lényeg egy mondatban: remélem ők is olyan jól érezték magukat, mint mi. Nem maradtam a pácommal a pácban, husik finomak lettek, Edit salátái még annál is finomabbak, Icáék 2004-es szilvapálinkája ütött. Csak ásványvízből vásároltam kicsit túl magam. Az első nap konkréten egy sem fogyott. A második napon pinpangolás közben bontottuk ki az első bubis vizet.

A gyereksereg (és kettő még itt sem volt!):

A husikák egy része: