Pataky Attila, aki gyerekkoromban még "i"-vel írta a nevét, és Miskolcot készült elhagyni, miközben én általános iskolás negyedik osztályosként a Hűtlen szövegén gyakoroltam az olvasást, amit Miki nővére Márti írt le, aki Kecel egyik menő csövese volt Eddás sapkával, és én nem csatkakoztam azokhoz, akik meglátták az Edda sapkát és azt skandálták széles vigyorral, hogy "Edd a szaromat", mert én nagyon szerettem az Eddát. Ez kitartott egészen a 4. lemezig...

Az ötödiknél már úgy voltam vele, hogy én is beállnék a skandálók közé, mert nehéz volt elviselni az Y-hoz közeledő Atist, aki azokhoz képest, akikről, akikhez addig szólt, a másik elágazást választotta. Nem érdekelt volna a dolog, ha Slamót nem csinálják ki, és ha Attila nem pózol vigyorogva egy amerikai sportkocsi motorháztetején, amit valami szponzor adott neki, miközben elvileg még mindig nem bírta elhagyni a várost, még mindig a parancsot halotta a fülében, állt a sarkon, és szenvedett, a valóságban meg zálogházakat gyűjtögetett éppen.

És akkor mára Pataky Attilaként celeb lett, mulatós lemezeket adott ki, elhagyta a várost, az asszonyt, a gyereket, a csajt, akivel csalt, és az eszét. Igazából utóbbit valahogy a 4. lemez után hagyta el. Bánom is én, legyen gazdag, éljen fényűző pompában, hisz mindenki arra vágyik. Csakhogy ő a lecsúszott emberek, az egykori csövesek, a szebb világról álmodók példaképe akar lenni, miközben Dáridóban mulatós cigánynótázik, partikra jár, ahol éhezésről, szegénységről, világvégéről papol, és látványosan hajigálja a csokoládét a háta mögé.