Megérkezett. Füstinek hívják, de én csak Pistinek. Fekete. És kandúr. Kanmoll? Karmoll? Durmoll? Mindegy. Babákok rettenetesen boldogok. Edit is. És én is boldog vagyok. Mert ők boldogok. Mert nekem egy macska pont annyira hiányzott, mint egy macska általi karmolás az arcnak. De hát mit tehetek, én ilyen rendes ember vagyok. hehe

Jana és Csona tegnap este érkeztek haza a mamékkal töltött két hetes nyaralásból. Első útjuk hozzám, a moziba vezetett, a második meg a várva-várt cicáért. Mert elérkezett az idő, akkora lett, hogy el lehetett hozni.

Sokáig győzködtem magam. Először ánemeztem, aztán ámeneztem. Ám legyen! Jujj, hogy Janka arca hogy ragyogott, amikor meghallotta... s az a mókás félreértés a cica anyjáról, hehe.

Aztán tegnap este, egész úton azon gondolkodám...
... megnézzem-e Füstit. Mert ha felébresztem, bizony előfordul, hogy első idegenbeli meccsén végig nyervákolja az estét. Én meg nem vagyok egy tipikus mélyalvó, így annál is rosszabbul indulhat a kapcsolunk, mint ahogy kezdődött.

Reggelre hagytam hát az ismerkedést.

Hát hogy nézett rám az a macska... Egyszerre riadtan és támadóan. És én, ahelyett, hogy tudattam volna vele: mi van kiccsávó, én vagyok itt a főnök!, lementem kutyába, és odaédesgettem magamhoz...

Aztán felkeltek a Babákok is: