De nem a Szilvási regény, amit ifjú titán koromban unokanővéreim olvastak, aztán meg én is, és nagyon romantikus volt. Ez a bejegyzés az új iwiw-es dologról szól, amit kukoricapont jános fejlesztett, és azt hivatott szolgálni, hogy megtudjuk, ismerőseink mit gondolnak rólunk. Kinézet, kreativitás, humor, képbenlevés, miegymás...

Na, amikor megjött az első üzenet, hogy engem valaki értékelt, izgatott lettem. Kitt, katt, jelszó, nikkném, és feltárult az alkalmazott alkalmazások alkalmazása: Egymás szemében. Vigyorogtam ám, teli szájjal, mert bazi jó értékeim voltak.

Aztán teltek a napok, jöttek az újabb értékelések, és már csak a kreativitásom volt ötös, a többi csúszott lefelé, de leginkább a jólkinézésem zuhant egyre mélyebbre.

És én bemérgesedtem! Hát nem vagyok szép? Okos se annyira? Kedves még annyira se? Humoros is csak alig? Majdnem olyan rossz az ízlésem, mint amilyen csúnya vagyok? Képbenlevésemet is csak én látom jónak?

Majd adok én nektek kedves 623 ismerős! Majd megmutatom, hogy ti sem vagytok különbek a Deákné vásznánál!

Azóta nyomom ám a negatívokat! Jól néz ki? - áh, pfű, csúnyácska, nem igazán! Kedves? Ja, persze, aha, tudod mikor! Mufurc, kimondottan nem! Képben van? Nemá! Kissé homály! Lövése nincs!

És így tovább...

Nem vagyok okos, szép, humoros? Hát akkor nézzétek meg az alkalmazásotok állását! Romlik? Nem, dehogy! Közelít a valósághoz. Ahhoz a valósághoz, ahol én nem vagyok jóképű és vicces.

Még jó, hogy olyan kérdés nincs, hogy sértődős...