Nos, itt vagyok. Újra. Az agyam nem vész el, csak átalakul. Lehetne kipihent is, de nem az. Dolgozott, bár nem a munkahelyen. Agyalt az agyam. Próbálta összerakni, hogyan lehetne pár nap alatt elérni, hogy a gyommentes, gidres-gödrös, de termőfölddel borított talajt egyszer csak apró fűmagok lepjék el, melyekből egyszer zöldellő udvar bontakozik ki. Nos, jelentem, túl vagyunk rajta. A hosszú hétvégén, bizpny, füvezett az egész család! Edit, Janka, Csongi, Mama, Papa és Tesó, mindenki kivette a részét a munkából. Gereblyéztünk, locsoltunk, vetettünk. Hengereltünk. Húztuk, vontuk, de nem az időt, mert abból nem volt sok, hanem a nagy bazi, vízzel túlsúlyosított vashengert. Most meg locsolunk ezerrel, hogy meg is fogják. Meg reménykedünk, hogy:

1. Nem fejjel lefelé szórtuk a magot, hogy a gyökerek meredjenek majd az ég felé, a zöldje meg kússzon bé a táptalajba.
2. Nem viszi el egy hirtelen Hetény felé száguldó szélvihar.
3. A taposás- és szárazságtűrű fűmagkeverék győzedelmeskedik a tarack felett.

A csajok virágokat is ültettek, és végül, két nap alatt kialakult a túlélőtábor gyökereknek és virágszálaknak.