Amikor Edit majd' 12 éve a kecskeméti Otthon mozi vezetője lett, sokszor eszembe jutott az a családi örökség, mely szerint Csenkikkel moziba menni, az kész katasztrófa... Aztán telt múlt az idő, kiderült, hogy feleségem megtörheti az átkot. Mert amikor én is Kecskemétre költöztem, lévén újdonsült munkanélküli, minden filmet megnéztem, amit játszott. Nagyon élveztem. És egyre inkább kopott belőlem, hogy én is olyan Csenki vagyok, akinek jelenléte tönkre tehet egy-egy mozielőadást.

Mert, valljuk be, gyermek- és ifjú koromban gyakran (mit gyakran, tulajdonképpen minden alkalommal, amikor apu is ott ült a moziban, hatalmas bakik történtek.

Nézzük a legnagyobbakat:

- Tű a szénakazalban: Az izgalom a tetőfokára hágott, a zord sziklák felett villámok csapkodtak, az eső verte a főhősnő (Kate Nelligan) kabátját, a főhős (Donald Sutherland) a verésnél többet akart, ő ölni akart, a de a nő nem akart halni, ő élni akart, a szomszédok egymás körmét rágták, mindenki meredten bámult a vászonra, amikor egyszer csak: kép el, villany fel... Várakozás. Türelmetlen várakozás, tomboló elégedetlenség. És akkor felbukkant a pénztáros néni, hátvédként követte őt a gépész, és bejelentették, sajnos most vették észre, hogy az utolsó filmtekercs nem érkezett meg. Elnézést kérünk, mondták. Akkor még nem sandítottam apámra.

- A cápa: Steven Spielberg 1975-ös alkotását végig tudtuk nézni. Miközben Martin Brody rendőrfőnök (Roy Scheider) küzdelmeit, nem szakadt el a film, megérkezett az utolsó tekercs. Egyetlen "aprócska" hiba volt. Az első perctől valami gond volt a hanggal. Hol jött, hol ment. Rendszertelenül, mégis rendszeresen. Aztán a gépész megunta, egyszerűen lekapcsolta a hangot. Kábé 15 perc telt el a filmből. Kár volt a zeneszerzőnek, az effekt felelősnek, a szonkronstúdiónak oly sokat bajlódni vele. Mert mi aztán hang nélkül néztük végig a horroriszitikus filmet. Ilyen emlékezetes jelenetek voltak benne: víz, víz, víz, víz, víz, ember beúszik, úszik, úszik, úszik, úszik, barátai a parton tátognak és integetnek, víz, víz, felbukkanó ál(l)kapcsok, fröccsenő vér, tátogó parti arcok.
Vagy: víz, víz, víz, hajó, hajó, hajó, felcsapó hullám, megbillenő hajót, tátogó emberek, tátogó cápa, röppenő forgácsok.
Na, akkor azért már kezdtem apukámra sandítgatni...

- Volt egy repcsis háborús film, a címére nem emlékszem már. Ott csak egy baj volt: az egyik mozigép (ugye az még a kétvetítős, tekercspakolós, hagyományos mozi volt) meghalt. Így aztán egy gépről ment a film, ami azzal járt, hogy minden tekercsváltásnál megáll, villany fel, gépész cserél, pakol, fűz, indít, lejár, megáll, villany, cserél, pakol, fűz indít, és így tovább egészen a végéig. Ugye, apu? hehe

Folyt. köv.!