Tegnap egész nap moziztam, így nem igazán volt időm jelentkezni. Ez a készülődés a holnap nyíló 3D-s teremmel kapcsolatosan mindenki energiáját kiszívja. A kecskeméti Malom mozi átalakul. Kívül is. Festés, gipszkartonozás, digitalizálás, meghívózás, sajtózás, mindenféle izgalmas dolgok töltik ki az ember munka- és szabadidejét egyaránt.

Nem könnyíti meg a helyzetet, de mindenképp megnehezíti ha szegény kicsi fia mindeközben bekapja az influenzát. Hát így állunk. A csajok reggel elmentek iskolába (egyik tanulni, másik tanítani), mi meg Csongival maradtunk. Aztán mentünk. Dokinénihez. Mert úgy érezte, valami nem stimmel kicsi szervezetében. Az iskolában azt mondták, ő a 7. az osztályban, aki kiesik, a dokinéni meg azt, hogy kezdődik. Köhög, prüszköl zsebkendőbe, és a kezdeti hőemelkedés lázba ment át a délutáni alvás után (közben?).

Nagyon bírtam a kiccsávót, mert azt mondta, ne Janka hozza el a házit és a pótolni valót, menjünk el mi. Látszik, hogy imád iskolába járni. Amikor elnézéskérések közepette besétáltunk az 1. cébe, mindneki kedvesen, hangosan köszöntött bennünket. Álltunk Marika néni és Mariann néni előtt, elmesélte mi újság, és közben Bruni, a legjobb barát észrevétlenül rátette kezét Cson asztalon nyugvó kezére. Látszott rajtuk, hogy olyan jó barátok, hogy már ez az első külön töltött iskolai nap is szomorúsággal tölti el őket. De a fránya infulenzia győzedelmeskedett. Így aztán vettünk fini ebédet (emlékszem, amikor gyerekkoromban beteg voltam - sokszor volt mandulagyulladásom - anyuék dolgoztak, és mindig valamelyik mama vigyázott rám, én meg feküdtem egész nap, játszottam a kedvenc játékaimmal, és mindig azt kaptam enni, amit legjobban szerettem. És akkor nem annyira kellett erőltetni, hogy a falatok utat törjenek maguknak.), hazamentünk, megettük, és sikerült Csont rábírnom, aludjon kicsit. Aludt nagyot. De csak addig, amíg mellette feküdtem. Mondjuk, az sem volt kevés, vagy két és fél óra. (Amikor kicsi volt, mondtam Editnek, szerintem van egy láthatatlan köldökzsinór, ami összeköti Csongort és őt. Mert amikor együtt aludtak, és Edit kijött mellőle, és mondta, ó, milyen édesen alszik, kábé 10 másodperc múlva megjelent kisfiunk, mintha húzná a láthatatlan köldökzsinór.)

Aztán apa fel, (fél perc múlva legjobb barátja is - azt mondta Cson, hogy én olyan jó barátja vagyok, mint Brúnó, tehát büszke lehetek magamra) nem fogadott hívásokat néz, gép elé ül. kávét iszik, meghívót gyárt, visszahív, odahív, lázat mér, gyógyszert ad, beszámol anyának a telefonban.
 

Szerző: humanick  2009.02.19. 17:26 Szólj hozzá!

Címkék: munka mozi edit iskola 3d influenza janka csongor

A bejegyzés trackback címe:

https://csenkids.blog.hu/api/trackback/id/tr52953154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása