Nagyon komoly rendezvényen voltunk családilag szerdán. A Litván nagykövetség fogadására mentünk családilag. Jött velünk Janka és Csongi is. És nagyon élvezték...

Edit, amikor 2008 májusában megszervezte a kecskeméti Otthon moziban az ország első Litván Filmnapok elnevezésű rendezvényét, olyan ügyes volt, hogy nagyon megszerette Vilma DAMBRAUSKIENÉ úrnl, a litván követ-tanácsos. Már tavaly is meghívta a nagykövetségre, de akkor mi nem mentünk vele. Ám az idei fogadásra, a Litván állam alapításának 1000 éves évfordulójának (milleneumának) évfordulójára már elhatározta, hogy engem is magával visz. Aztán, amikor szerda reggel bejelentettük a Babákoknak, hogy délután nem lesz labdás edzés, mert korábban visszük őket haza, hogy időben tudjunk Pestre indulni, szomorú bociszemeket vetettek ránk, jelezvén, hogy biz' ők is jönnének velünk.

Ám, legyen! - mondta Edit. Így történt, hogy az iskola végheztével elindultunk. Nagyon boldogok voltak. Izgultak. Hogy hú, Pesten de jól lehet nyomozni, lehet villamosokat látni ("apa, a metro miért a föld alatt megy?"), sok klassz kocsit (láttunk is egy 1975-ös Chevrolet Corvette-et, Csongi azóta is áradozik róla), és még mennyi csudaság vár ránk...

A Corvin parkolóházban álltunk meg, és onnan egy megállót metróztunk. Hát, amit ott levágtak a rettenetesen hosszú mozgólépcsőn... Imádtuk őket, ahogy rácsodálkoztak a mélységre és magasságra, a mélyben alvó hontalanokra, a szórólapokat osztogatókra, a pénzgyűjtő gitározókra, a huzatra, a száguldó metróra...

Aztán, mielőtt odaértünk a Festetics-palotához, megnéztük a Nemzeti Múzeum lépcsőjét, megemlékeztünk Petőfi Sándorról. Időben voltunk, pedig mi aztán sehova nem érünk oda időben. De most sikerült!

Hát nagy élmény volt csillogó szemű gyerekeinkkel belépni, a konzulék és Vilma fogadtak bennünket, majd kezdetét vette a fogadás (mi nem akartunk fogadni, mert nem szoktunk soha nyerni, de kiderült, nem is kell. hehe). A beszédek után zongorahangverseny következett. Rachmaninovig egész jól bírták, de azután is ügyesek voltak. Nem nyávogtak, hogy ki akarnak menni, ültek csendben, és hallgatták a muzsikát.

Aztán állófogadás, fini étkek, répatorta, megminden. A konzul kétszer megállított Jankát a sütis asztalnál, hogy beszélgessen vele. Nagyon kedves volt, azt mondta Macnak: "Kisasszony, ha pár évvel fiatalabb lennék, udvarolnék magának."

Na, mondom - magamban, persze - nincs az úrnak egy jó felépítésű fiú, meg egy csinos lány unokája?

Jól éreztük magunkat, de egyre későbbre járt, elindultunk hát haza. Még ki sem értünk Pestről, Jan és Cson már húzta a lóbőrt.