Tegnap (2009.01.24-én, szombaton) levelet kaptam "szeretett" bankomtól.
Felhívták a figyelmem, hogy ne lepődjek meg, törleszőm (melyből már csak 19 év van hátra) új kamatlába 5,80 %/év-re változott.
Nem lepődtem meg. Azon már bőven túl voltam. Több mint két hónapja megesett a dolog, az infarktusközeli állapotba kerülés (Láttam az sms-t, amit levonáskor küldenek).
Hiszen a levél alján az alábbi keltezési dátum virított:
Budapest, 2008.11.17
Kecskemét, 2009.01.24. Ekkor sikerült megkapnom. Azóta már kaptam tőlük egy, még a november-decemberinél is jóval nagyobb pofont, bazi nagy emelkedés képében. (Ez is az sms-szolgáltatásból derült ki.)
Csak azt nem tudom, arról mikor kapok levélben értesítést? Majd márciusban, áprilisban, a tavaszi ügyfakadás idején?
Aztán, amikor már hosszú évek óta ülök az adósok börtönében, és a címben említett dalt dúdolom, levelet kapok "szeretett" bankomtól: vigyázzak, mert az adósok börtönébe kerülök...
Utolsó kommentek