Ma jönnek mamiék, megyünk Cson Anyák napi ünnepségére. Készítek egy fini ebédet, és közben, és közben, és közben... James Hetfield dúdol. hehe

Ötpont egyben nyomják négyen. A St. Anger dvd-t tettem be. Tudom, sokan utálják ezt a lemezt, de azért, valljuk be, csak a mesterek tolják a muzsikát tízezerrel rajta. Rajta hát! Előttem srácok!

Ülős jegyünk van, kipróbáltam. Leültem a tévé elé. 5 másodpercig bírtam ülve. Aztán a hatodikban már félmeztelenül léggitároztam. Nagyon várom. Az eső nyilván kibabrál velünk, mert időnként lecsap, mint Lars a bőrökre, de akkor sem maradunk itthon!

Ez az ötödik magyar koncert, amiből kihagytam a negyediket. Siratom is. A mulasztást, és Jason-t, aki azóta nincs velük... Mindegy. Megyünk.

Gyakoroltam. Bólogattam nagyokat. Azt vettem észre, hogy néha kicsit korán, néha kicsit késve. Mint gyerekkoromban a templomban, amikor mamáékat figyelve álltam fel, ültem le, térdeltem, ahogy a római kaotikus illedelem megkívánta. Ott inkább késtem, általában. Mert elmerülve a gondolataimban nem mindig vettem észre, hogy mama és papa, akik már eleve kicsit késtek, hiába, idősek voltak, nem annyira láttak-hallottak jól, meg lehet, ők is gondolataikba merültek, így aztán duplán késtem, de azért követtem az eseményeket.

Szóval holnap!

Ezt (is) üvöltettem edzés gyanánt: