Tegnap délután Janka úgy döntött, hogy Csonnal elsétálnak a boltba, mert meglepetést szeretne reggelire készíteni. Csak annyit árult el induláskor, hogy salátát fognak venni. Mikor megérkeztek, kérdeztem, sikerült-e, mire mutatták a káposztát, amit hoztak, mire én felhívtam a figyelmüket a káposztára, amit hoztak. Hogy az, ugye, nem túl saláta, bár alap megjelenésüket tekintve akad köztük némi hasonlóság. Maca lazán rávágta, nem baj, úgyis káposztát akart, tulajdonképpen...

És úgy feküdtünk le, hogy kifúrta oldalunkat a kíváncsiság, mi lesz vajon a reggeli csoda báj Mac.

Kiskuktatündérünk sürgött-forgott a konyhában. Nem szabadott odanézni. Macus lelkes volt, tett-vett, kérdezgetett, de túl konkrét válaszokat nem kapott, mert nem tudtuk, mire vonatkoznak. Anyának mondta, tegyen fel krumplit héjában főni, tőlem meg kérdezgette, milyen fokozatra állítsa a mikrót, hány percre. Anyának könnyebb dolga volt, konkrét feladatot kapott. Én meg zavarban voltam, mert azt sem tudtam, mi kerül a mikróba bele.

És elkészült! Boldogan mosolygott, amint tálalta a csodás reggelit, amit nekünk készített.

Név (ezt én találtam ki): Felvágottba göngyölt káposzta káposztába göngyölve, főtt krumplival, lilahagyma- és sajtkockákkal, finoman összemikrózva, mustárral és majonézzel körítve.

Hozzávalók:

- káposztalevelek
- felvágott
- lilahagyma
- sajt
- krumpli
- mustár
- majonéz
- egy lelkes kiscsaj
- egy türelmes testvér
- egy türelmes anya
- egy türelmes apa
- sok-sok kedvesség
- rengeteg lelkesítő mosolygás dicséretekkel tűzdelve
 

Tálalás:

Nagy sárga lapostányér, a göngyölt káposzták félkörívben  kétharmadkörívben sorakoznak, rájuk szóra a hagyma és a sajt, a maradék ívet pedig megtölti a majonéz és a mustár.

(Sajnos a krumpli nem főtt meg időre, a kecsöp meg elfogyott idő előtt, így azok elhelyezkedéséről nem tudok nyilatkozni. Majd legközelebb. Mert remélem lesz legközelebb, Amikor Macus ismét meglep bennünket.)

Azt mondja, az ötletet az általunk néhányszor elkészített göngyölt húsok adták, és arra gondolt, ő is meglep bennünket valami hasonlóval. Fantasztikus volt! Egyáltalán nem úgy kell elképzelni, mint amikor az ember ül a homokozó szélén, és gyermekei gyártják a tortát, fagyit, pogácsát, mely nagy nyomokban homokot tartalmaz, és a megajándékozott felnőtt mosolyog, szájához emeli, ujja közt kipörgeti, nagyokat nyel, kér egy kis innivalót is a pohárba, mely épp egy homokvár tetejét díszíti, megköszöni, megdicséri, homokon csókolja a múzsát, ki gyermekét ily kreativitással áldotta meg, meg gyermekét, és arra gondol, milyen jó lesz, amikor tényleg ehető dolgokkal áll elő.

Aztán, persze, ennek vannak fokozatai az ehetőségnek. Mert jön a joghurtba kevert zöldség, a kekszre reszelt sárgarépa, a csokidarabos alma tejföllel, és a többi, ám aztán kiforr a dolog, és már nem csak kötelességből mondja anya és apa, hogy hú, de finom.

Nálunk ma reggel Janka elérte az utóbbi fokozatot.

Rendelek is egy birkát, hadd eddzen az a gyerek, ha már egyszer szeret főzőcskézni... hehe!