Nem most volt az, amikor a Hírös Indexen olvastam egy reklámcikket egy új kecskeméti étteremről, vagy miről. Bárról. Bár... Zanzibár. Ez a neve. És sushi bár is. Bár Zanzibár, szerintem nem a sushijáról híres.

Aztán ma összefutottam Oltyán Józsival, és gratuláltam neki, hogy ez, biz' nem lehetett könnyű feladat, és lám, nem is sikerült vele túlzottan megbirkózni... Mire szerényen megjegyezte, hogy azt nem ő jegyezte le. Hanem az Enikő. Enikő az a nő, akinek csak az nem megy, ha írni kő. Az nem is lenne baj, ha nem lenne neki egy marketing és PR cége, akik ilyen borzadály írásokkal látják el a várost.

Okés, nyilván nem lehetett könnyű dolga, hiszen adott egy hely, amit úgy hívnak: Zanzibár, a falakból mindenféle szavannai állatok fejei állnak ki, és közben koktélokat és sushikat árulnak benne. Eklektípus kicsit. Nagyon. Rettenetesen. Mert egyiknek sincs semmi köze a másikhoz.

És akkor megbízódik egy cég, írjon erről egy étvágygerjesztő cikket.

És a cikk elkészül. És megveszik. Nyilván, hiszen egyébként nem találkoztunk volna vele. De hogy ember nem volt még úgy kiéhezve és kiszomjazva egy szavannán, kis oroszlán általi üldözés után lihegve sem, hogy ennek hatására betérjen a Zanzibár nevű helyre. De azt hiszem, még egy yakuza rábeszélőképessége is kevés lenne.

Ez neki a címe a figyelemfelkeltő címe:

Jöjjön velünk Zanzibárba!

Az ember azt hinné, egy utazási iroda invitálja, így aztán legyint, hogy mibe kerülhet az, nem is akarom tudni, és már tovább is lép. De nem az írásban, mert az baromira nem érdekli, hanem egy másik oldalra. Pedig érdemes maradni, mert igen érdekes dolgok jönnek.

Először is a minden kreativitást nélkülöző lead:

"Délelőtt ugorjon be egy hamisítatlan forró feketére, délben rendeljen egy egzotikus sushi-tálat, este pedig hívja meg barátait egy hűsítő koktélra. A hely megjelenésében is a forró szavannák világát idézi, új választékkal, új itallappal. Jó hír, hogy néhány megszokott szolgáltatást ezentúl is igénybe vehet, például a kávét továbbra is el lehet vinni. Aki ide betér, annak mindenképpen különleges élményben lesz része"

És akkor a szerző fantáziátlansága itt ki is merült. A hely be lett mutatva, múlt és jelen össze lett hasonlítva, napszakok megemlítve, társadalmi réteg meg lett célozva, próbálkozás szintjén, mert, ugye, aki sushira hívja meg barátait, szegény ember nem lehet, és akkor eljön az utolsó mondat, ami előre vetít megannyi különlegességet, ami nem fért be a bevezetőbe.

És az ember baromira felcsigázódik. Hogy milyen katyvasz jöhet még ezek után... És nem jön katyvasz. Hanem egy felépített írás jön, ilyen alcímekkel:

Az egzotikus sushi

Hogyan, milyen?

Receptünk

Összeállítás

Szóval a cikk törzsében megtudjuk, mi, hogyan, milyen, hogyan készítendő a sushi. De, hogy Suhi kolléga szavaival éljek: "Hun érdekel az engem". Ha én étterembe akarok menni, mer' egy nemmindennapi csávó vagyok vastag pénztárcával, sok spannal, na jó, üzletféllel, akiket meg akarok hívni egy jó kis szusi vacsorára, akkor nekem ne írják ide, hogy hogyan kell elkészíteni, hát nem szakácstanfolyamra akarok én menni, hanem étterembe...

De én csak egy normál átlagember vagyok, akkor is leszakad a pofám. Hogy vannak, akik ilyen írásokkal keresik a pénzet. És ezek után felmerül bennem, hogy a többi területen milyen munkát végezhetnek... És elkeseredek.

Tudom Mami, én sem vagyok tökéletes. Sőt, vannak hibáim is. Például nagy az orrom, hehe. Na jó, nem csak az. Mármint, hogy nem csak az a hibám. Néha én is írok kevésbé jókat, és néha nekem se sikerül tökéletesre az, amit elterveztem. Néha még annyira sem. De úgy érzem, ilyet még a legrosszabb napjaimon se adtam ki a kezeim közül. És nem gondolnám, hogy ez most nagyképűség. Tényálladék állapítódott meg itten. Csupán.