Na, mielőtt jó lenyomnám magam, gondoltam, gyorsan leírom, milyen kis vicces pillanatai voltak a tegnapi napnak...

8 óra: Bementem az ernyőbe, hogy Óedittel átbeszéljünk mindent a következő promóciókkal, akciókkal kapcsolatban. Feléig jutottunk, mert sietnem kellet a teázóba, ahol interjúalanyom várt.
10: Jött Balázs, megismerkedtünk, beszélgettünk, én szorgalmasan jegyzeteltem.
11: Szegecs is csatlakozott.
11.30: Edit is csatlakozott. Lehet, hogy Balázs, vagy akár az egész zenekar muzsikál majd neki a Mozaik megnyitóján.
11.45: Edit és Szegecs el, felmérni az Otthon mozi technikai adottságait, Balázzsal el Óedithez programmingolni és ötletelni, megjött István, akit én hívtam segíteni, mindenki megbeszélt mindenkivel mindent, aztán - miután kaptam egy Megcsalogató lemezt - mindenki szétvált.
12 körül nekiveselkedtem, hogy megírom az interjút az Estbe. 14-ig kaptam haladékot, és előtte még le is kellett egyeztetnem, hogy mehet-e. De 13.30-ra Edittel ebédet terveztünk, így a max időt ki sem használhattam.
13.30-ra interjú egyeztetve, elfogadva, elküldve.
13.40 ebéd és ünnepi kávé a Homokban.
14.30 Edit tanítani, én a moziba munkapóló-próbára.

És közben, előző nap este óta azon gondolkoztam, hogy veszem meg Editnek a kiszemelt ajándékot és a tortát (mert ilyen vagyok, mindent utolsó pillanatra hagyós, de nekem az ilyen utolsó pillanatokban végzett munkák kábé akkora adrenalin löketet adnak, mint bándzsidzsámpernek az elrugaszkodás, vagy kutyának a postásbicikli fékcsikorgása, hehe)

15 körül el a moziból.

Terv: elmegyek, megveszem, hazaviszem, 16.15-re, mire Edit végez és visszaér a KIO-ba, én is visszaérek.

Megvalósulást nagyban akadályozó tényezők:

1. Ha elmozdulok a belvárosi, rettenetesen túlzsúfolt parkolóból, ahová reggel együtt álltunk, lesz-e ott hely, amikor visszajövök. Ha nem, mivel magyarázom, hogy az autó a város másik részében áll.
2. Iszonyatos csúcsforgalom a célhely felé.
3. Egyik boltban nem találtam. Óra ketyeg. Tovább. Megvan. A torta is.
4. Hazaindulás. Sok piros lámpa, mégis kevesebb, mint ahány a rohamtempóban, ám a szabályok megközelítőleg való betartásával rám váró kilométerek száma. Mert azért 10 oda és 10 vissza Hetényegyháza. Alsóhangon. 15.40
5. Két felvezető autó (1 bazi nagy kamion, előtte egy roncs homokkal halálra pakolt billencses IFA) segíti a KRESZ-szabályok betartását, a szemből érkező kocsitömeg (basszus, ez mind ajándékot vitt haza, és most tépnek vissza ezerrel?) pedig akadályozza az előzést. Aztán egyszer csak leválik a kamion. Két utcával a miénk előtt. A következőn az IFA is elhúz balra. Megérkeztem.
6. Ajándék nagy, beszaladok, kizárom és kitárom az ajtót, visszarohanok a kocsihoz, markolom a cuccot, csipog a ház riasztója. Rémítően riasztó. Visszarohanok. Kikapcsolom. Visszarohanok, kiveszem, beviszem, átkötöm szalaggal, asztalra helyezem.
7. Riasztó be, zár be, induláshoz felkészülni.
8. Csörög a telefon. Felveszem. Leteszem.
9. Csörög a telefon. Felveszem. Leteszem.
10. Kocsiba be, gázt adok, irány vissza!

Van még vagy 20 percem. És nem tudom, lesz-e ugyanott parkoló.

11. Csörög a telefon. Felveszem. Leteszem. Leesik. Valamelyik ülés alá. Nem látom. Nem is nézem. Úgy mérlegelek, jobb ha a kocsi orra felé pillantgatok.
12. Kápolna utca, végállomás. Nem megy tovább. reméli, legalábbis. 16.14
13. És igeeeeeeeeeeeeeeen! Ott a hely. Királyság! Csak, ugye, az út bal oldalán van, így az akcióhoz előbb fel kell menni a KIO elé, ott megfordulni, vissza egyenesen, jobbra megáll az útszélen. Ha más közben nem kanyarodik arra a körútról. És kiszúrja a helyet. Ő meg majd a gumiját, Edit meg a helycserés támadást - gondolja dühösen, míg a piros lámpánál veszíti az értékes másodperceket.
14. Hely megvan. Telefon nincs. Csörög. Biztos Edit az (később kiderül, hogy valóban)...
15. Ülések hátra, támlák előre, csörög. Megvan! Felveszi. Nem Edit az. Más, aki jól felbosszantja. Telefonálás közben elindul a zebra felé. Integetnek mellette. Nem csukta be a bal hátsó ajtót. Vissza. Telefon le, nyúlcipő fel!
16. Piros. Zöld. Tempó. 16:19
17. Otthon, édes Ifjúsági Otthon. Újra az udvarában. Megnézi, Edit kereste. Bezúz a klubba, leül a gép elé, és felhívja. A hol vagy kérdésre mosolyogva válaszol. Hol lennék, hát itt, a klubban. És 20mp múlva megjelenik az ünnepelt, aki mit sem sejt.

Iskola, babákok, hazafelé már csak arra kell ügyelnie nehogy elszólja magát. Ez nehéz, mivel állandóan beszél. Kétszer csúszik majdnem be a csőbe. Hebeg. habog. És jön a kérés az anyai szájból: "Úgy ennék egy kis sütit..."
Okés, hazaviszlek benneteket, és visszajövök a boltba, próbálja a tortát titkolva megúszni a süteményvásárlást. Janka: pisilni kell! Cson: kakilni kell! Igen, a remény itt kacsintgat. Hogy akkor irány haza, nincs megállás. De van. Mert azt mondják, kibírják. Kint várakoznak. Bemegy. Vesz egy csomag kávét, sütispultot is kerüli. Kijön. Süti? Nem volt. Csak sárga és rózsaszín mignon (remélve, hogy az nem hat csábítólag az ünnepeltre, akire otthon vár a Sacher vagy milyen torta és az ajándék.).
Gáz. Haza. Garázs. Lakás. Ügyel, hogy ő lépjen be elsőnek. Nem sikerül. Cson megelőzi. Majdnem felkiált, mikor utoléri, és csendre inti.
Belép anya. És...
...sikerül! Arcán a meglepetés pírja. Hogy azt mikor, és hogy, és hogy ő hogy hogy nem?

Egyszerű volt - gondolja magában hősünk.
Vagy lehetett volna akár az is...