Az úgy volt, hogy valami miatt, amit nem szeretnék ide leírni, két szabadnapomat végig idegeskedtem, és nagyon nem vártam a szerdai (tegnapi) napot, amikor is jöhetek a dolgozóba, és kapom majd a leteremtést azért, amit bizton nem érdemeltem meg (nem is kaptam, így aztán bizton állíthatom, télleg nem érdemeltem meg). És annyira izgultam, hogy mi vár, hogy két órával korábban érkeztem a kelleténél. Így történt, hogy meg tudtam nézni a Jégkorszak 3 - A dínók hajnala című animációs filmet. Hogy milyen volt?

Kis csapatunk folyamatosan bővül, ami, ugye, elengedhetetlen ahhoz, hogy a harmadik rész tájékán ne fagyjon arcunkra a mosoly. Adott az egyik szálom futó, loholó, repülő, zuhanó, az ősmakkot kergető motkány, akinek idétlenkedésével nem lehet betelni. Vagy ha valaki betelne, hát az alkotók gondoskodnak róla, hogy mégse teljen be. Így kerül a képbe a motkánylány, aki jól megszorongatja szerencsétlen hősünk makkját. Nem is egyszer. Hogy lesz-e makkhasadás, és az milyen hatással lehet a motkányság történetére, az nem árulom el. Vannak igen látványos, és jól sikerült poénok ezek közt, de nekem kicsit sok volt ez a szerelmi civódás.

Ám miközben ők lebukkantak, aztán fel, és le és fel, és így tovább nagyon sokszor, szerencsére magukhoz tértek a a forgatókönyv írói, és beindították a főcsapat újabb sztoriját. Megjelent az idétlen, de nagyon szeretnivaló Sid, aki anyai babérokra tör. Szerez is három dínótojást (Tojdor, Tojbiás és Gömböc, hehe), csak ő nem tudja, hogy azok azok. Hogy honnan az anyasági ötlet? Onnan, hogy Manny neje Ellie, lassan eldönti, hogy Elli-e. Urának az utódot. Manny meg csak izgul, készül az apaszerepre. Míg ő játszóteret épít, és szülési rohamaival (értsd: sietés az asszonyhoz a legapróbb jelre is) megőrjíti a többieket (mert itt vannak mind az aprónépek, akiket eddig megismerhettünk), kardfogú barátunk, Diego - egy őzzel vagy mivel szemben való alulmaradásának okán - kezdi úgy érezni, berozsdásodott emiatt a csordaszellem miatt, és ideje lelépnie.

Szóval mindenkit lefoglal a nagyvilágban a saját kis világa, míg ki nem derül, azt a szerencsétlen Sidet, megtalálta fogadott gyermekeinek valódi anyja, egy T-Rex, és elhurcolta a jég alá. Oda, ahol még a jégkorszakban is élnek a dínók. Élnek? Virágoznak.

És akkor megjelenik Buck, a lakó a mélyből. Ő egy menyét, ki keresi a menyét. De nem leli. Nem csak mert csúnya, fél szemét elvesztette a Rudi, a leggonoszabb dínó miatt, hanem azért, mert ő az  egyetlen menyét a jég alatt. Így viszont, nagy magányában, ellenségekkel körülvéve volt ideje kikupálódni, és tökéletesen alkamassá válni arra, hogy hőseinket végig vezesse az ösvények által szegélyezett dínókon. Nagy titkot árulok el, ha elmondom, hogy megmentik Sidet? És megszületik a kis Manny? És mindenki boldog lesz?

A történet néhol kicsit lassú, de aztán sikerül felpörgetni. A szokásos humoron nem sikerül túllépni, de ez elég ahhoz, hogy jókat röhögjünk. A főhősök hozzák a szokásos formájukat, de ami a legfontosabb, a mellékszereplők is nagyon sok poén hordozói. Sőt! A látvány viszont lenyűgözőbb, mint valaha. Mondjuk, ehhez hozzájárul a kecskeméti Malom mozi a maga Dolby Digital 3D-jével. Mert három dimenzióban nézni, az kiemnelkedő élmény. Száguldás, pörgés, hullámvasutazás, kiváló kis trip. Benne a közepibe mindennek!

Zárszónak is egy a vége: a Jégkorszak 3D nem egy filmtörténeti alkotás, de jókat lehet rajta kacarászni, a gyereket is nyugodtan el lehet rá vinni, látványban sokkal lenyűgözőbb, mint bármelyik eddigi 3D-s animáció.

Ajánlati faktor: 8 a tízből.
 

Szerző: humanick  2009.07.02. 21:02 Szólj hozzá!

Címkék: animáció kecskemét sid dínók 3d diego ellie jégkorszak 3 malom mozi digitális mozi manny

A bejegyzés trackback címe:

https://csenkids.blog.hu/api/trackback/id/tr261222969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása