Arra ébredtem, hogy esik a hó. Nem hiányzott. Viszont felelevenedett (mily' szép szó) egy régi emlék. Amikor még katona voltam Kalocsán, 1990 telén... Igaz, hogy ez nem az első hó ebben a télben, de nekem beugrott egy kép, ahogy ülünk a bazi nagy szobában a vaságyakra terített büdös, poros lópokrócokon, kint esik a hó, mit esik, zuhog, minden beborít, Holle anyó tutti, hogy segíédmunkások százaival nyomja. Ekkor még tudtuk, hogy rövidesen kivezényelnek bennünket takarítani, melynek ideőintervalluma korlátlan. Eszközkészlete viszont nagyon is korlátolt, mint Tyityán hadnagy és Kovács százados, a két vezérünk.
Szóval ültünk hálókörletben (a ritka pillanatok egyike volt, egy hétvégi nap délelőttje), bedurrantottunk a jancsikályhába, és Szeri Atti, aki egy vagány nyíregyházi srác volt, melírozott hajjal és kigyúrt felsőtesttel, meg jó adag fanyar humorral (tőle vettem meg a Korál bakelit lemezeket), bekapcsolta a magnót. Nyilván lehet ezt a zenét nyálasnak titulálni, de nekem akkor, ott, olyan emlékképek tetoválódtak bele az agyamba, melyekre azt mondom: kellemesek voltak. (Mindannak ellenére, hogy gyűlöltem a katonásdit (és a katonásdi is gyűlölt engem, ezért küldte rám Tyityán László személyében a Sátánt, hogy regulázna meg...))
Szeri Atti megvette Pierrot első lemezét, a Babaházakat. Betette a kazettát, és ámultunk. Különös hangulat telepedett a szobára, beborított minket, mint a hó a lapostetőket. Ez alatt a lepel alatt telt az a rövid kis idő, mely feledtette a kövön csattogó surranók és a pattogó vezényszavak zaját.
Katt a címekre, és kezdődik a varázslat!
Utolsó kommentek